Gazdaság
Idegenforgalom: elismerés hazánknak
A zsűri a nemzeti stand innovatív és interaktív megoldásait méltatta, kiemelték, hogy az úgynevezett 360 fokos szoba videofilmjei és a virtuális valóság (VR-) szemüvegre fejlesztett bemutatók révén a látogatók szinte élőben kereshették fel a leghíresebb magyarországi látványosságokat.
A szakma legnagyobb rendezvényén felépített nemzeti stand a Magyar Turisztikai Ügynökség bemutatkozása, „egy fiatal csapat első munkája, amelynek sikerére nagyon büszkék vagyunk” - mondta a közmédiának a díjátadó után Naszvadi Nóra kiállítás- és rendezvényszervezési főosztályvezető. Az európai kiállítók nyolcvanhat pályázóból álló mezőnyében a második helyet Törökország, a harmadik helyet Ausztria nemzeti standja szerezte meg. A legjobb kiállítónak járó fődíjat a Lufthansa légitársaságnak ítélték oda – írta a távirati iroda.
A háromszáz négyzetméteres magyar standon a Magyar Turisztikai Ügynökség húsz hazai társkiállítóval együtt mutatta be a magyar idegenforgalmi kínálatot a borkészítéstől egészen a fürdőkultúráig, illetve az Alföldtől a Balatonon át a fővárosig. A 360 fokos szobában - amelynek falai körpanorámát nyújtó kivetítőt alkotnak - a látogatók a többi között a budapesti Gellért-hegy tetejéről feltáruló látványban gyönyörködhettek, a VR-szemüveggel pedig például a balatoni jégvitorlázás élményét élhették át.