Gazdaság
ITM: Brüsszel emelje tízszeresére a magyaroknak és a régiónak szánt innovációs forrásokat
György László gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár az uniós Versenyképességi Tanács kétnapos ülésén vett részt
Az államtitkár az uniós Versenyképességi Tanács kétnapos ülését követően aláhúzta, a kohéziós politika az uniót alapító és korábban csatokozott 15 ország, valamint a később csatlakozott tagállamok összefüggésében vertikálisan és nem horizontálisan összekapcsolt viszonyt finanszíroz. A kohéziós politika lényege az lenne, hogy mellérendelt, egyaránt fejlett országok jöjjenek létre Európában, ezzel szemben a jelenlegi gazdasági rendszerben fölé és alárendelt országok szerepelnek.
"Ez a struktúra csak addig versenyképes, amíg az unió egyes országaiban alacsonyabbak a bérek, ami viszont ellentétes az uniós kohéziós politika és a magyar kormány céljaival" - fogalmazott a politikus.
Magyarország azt szeretné, ha valós felzárkózás valósulna meg, miközben Európa fejlett országai ki szeretnék sajátítani az innovációs pénzeket, és csökkenteni a felzárkózásra szánt forrásokat. Európa versenyképességének záloga ugyanakkor a kohéziós források szintjének fenntartása és a közös erőforrások arányos elosztásában van - húzta alá.
Mint közölte, az uniós bizottság azt szeretné, hogy a tagországok működjenek együtt az innovációs és kutatásfejlesztési kérdésekben, amelynek költségvetését 1 százalékról 2 százalékra emelné. Magyarország ezt a fejlett nyugati és a fejlődő keleti tagállamok kutatóintézetei által együttműködésben felhasználható keretet azonban 20 százalékra növelné.
György László elmondta, Magyarország egyetért azzal, hogy a versenyképességet javítani kell, ugyanis Európa csak így tud versenyezni a világ más régióival. Ehhez véleménye szerint a 2020 utáni, felzárkózásra szánt uniós költségvetést (MFF) legalább jelenlegi szintjén kell tartani.
"A következő hét éves periódusra szóló uniós költségvetés innovációra szánt forrásainak bővítésével Magyarország egyetért, ugyanakkor az erre szánt pénzeket együtt kellene felhasználnia Európa nyugati es keleti felének, mert csak az fogja igazán növelni innovációs és kutatási kapacitásait és ezen keresztül versenyképességét" - fogalmazott.
Magyarország továbbá azért küzd, hogy a magyar kutatók igazságos és tisztességes fizetést kapjanak a közös európai kutatási projektek során, ugyanis nem megengedhető az, hogy ugyanazért a munkáért jelentősen kevesebbet kapjanak - húzta alá az államtitkár.
ITM: tudásközpont épülhet az osztrák határnál
Európai szinten is elismert tudásközpont épülhet Zalaegerszeg-Graz-Maribor térségében a pénteken megkötött magyar-osztrák együttműködési szándéknyilatkozat értelmében.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közleménye szerint az elektromos, összekapcsolt és önvezető járműipari szolgáltatások fejlesztéséről és teszteléséről szóló dokumentumot Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, Stájerország kormányának képviseletében pedig Barbara Eibinger-Miedl miniszter írta alá.
A szándéknyilatkozat alapján a felek erősítik a két szomszédos térség, Zala megye és Stájerország kapcsolatait, a közös projektekbe pedig meghívják a szlovéniai Maribor régióját is - írták. A résztvevő országok felismerték a digitalizáció és a dekarbonizáció jelentőségét a biztonságos, hatékony és fenntartható mobilitási rendszer megalkotásában, továbbá szorgalmazzák a regionálisan koordinált programokat, a közös kutatás-fejlesztéseket és a szabályozások összehangolását - olvasható a közleményben.
A szándéknyilatkozat aláírása szervesen illeszkedik az Európai Unió egyik fő célkitűzéséhez, az e-mobilitás és az önvezető járművek elterjesztéséhez - közölte az ITM.