Gazdaság
Házi őrizetbe kerülhetnek Tarsoly Csabáék
Mint arról beszámoltunk, a csalásokkal gyanúsított brókerek előzetes letartóztatását csaknem két hete megszüntette a Budai Központi Kerületi Bíróság (BKKB), és a terheltek házi őrizetét rendelte el. A döntés ellen azonban fellebbezést jelentett be az ügyészség. Utóbbinak halasztó hatálya van, azaz Tarsolyék a börtönben maradtak, a jogszabály szerint akkor szabadíthatók, ha a másodfokon eljáró bíróság jogerősen így dönt. Tarsolyék ugyanakkor szabadulhatnak abban az esetben is, ha a törvényszék ma mégsem döntene a kényszerintézkedésről, ugyanis a ma lejáró határidő miatt az ügyész fellebbezésének halasztó hatálya megszűnik, és a BKKB fenti határozata emelkedne jogerőre.
Idetartozik, hogy eláll a korábban megindított perektől a Quaestor Értékpapír Zrt. felszámolója, a Pénzügyi Stabilitási és Felszámoló Nonprofit Kft. – jelentette be tegnap a cég. A döntését azzal indokolta, hogy csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló törvény szerint a felszámolónak meg kell vizsgálnia a felszámolást közvetlenül megelőző időszakot. A vállalkozás korábban olyan Quaestor-ügyfelekkel szemben indított pereket, akik a csőd előtti napokban szerinte gyanús hirtelenséggel váltották pénzre lejárat előtti kötvényeiket. A cég egy olyan, tegnap lezárult vizsgálat után jelentette be a döntését, amely azt kutatta, hogy a Quaestor bukása előtt volt-e kirívó kereskedési nap a forgalom szempontjából.