Hazánk adottságai jók a méhészkedéshez

Az intenzív tájhasználat, a megszokott, hagyományos módszerekkel zajló mezőgazdasági művelés, vagyis a monokulturális, nagytáblás gazdálkodás és a nagy mennyiségű vegyszer használata az előnyök mellett súlyos gondok forrása is: mindez ugyanis az agrártáj homogenizációjához és az élőhelyek minőségi romlásához vezet, ami érinti a vadon élő növény- és állatközösségeket, köztük a kiemelten fontos beporzó rovarokat is – állítja az MTA Ökológiai Kutatóközpont Lendület Ökoszisztéma-szolgáltatás Kutatócsoport munkatársa. Kovács-Hostyánszki Anikó, aki a beporzók és a beporzás helyzetéről, vagyis a pollinációról szóló tavalyi, IPBES-jelentés (Intergovernmental Platform for Biodiversity and Ecosystem Services, azaz Államközi Platform a Biodiverzitás és az Ökoszisztéma Szolgáltatásokért) egyik vezető szerzője volt, úgy látja: az ökoszisztémák ilyen jellegű átalakítása és kihasználása világszerte a beporzó rovarok számára fontos táplálékforrások és fészkelőterületek csökkenését, eltűnését okozza. Ennek következményeként sérülnek a növénybeporzó közösségek, az állati beporzású növények pedig kevesebb termést, magot hoznak. Egyes vad beporzó fajok populációi és a házi méhek száma is számottevő csökkenést mutat a világ számos táján, holott szerepük ökológiai és gazdasági szempontból egyaránt nélkülözhetetlen. A zárvatermőknek több mint nyolcvan, a globálisan száz legfontosabb termesztett növényfajnak pedig 75 százaléka igényli a beporzók közreműködését a sikeres beporzáshoz.

A termesztett növények körében ez az igény az elmúlt évtizedekben egy nagyságrenddel nőtt. A beporzók védelmére az IPBES pollinációs tanulmánya három kulcsfontosságú lehetőséget fogalmazott meg az agrár-ökoszisztémák esetében: az ökológiai intenzifikációt, azaz hatékonyabbá tételt, a már meglévő, diverzifikált művelési rendszerek erősítését, valamint az ökológiai infrastruktúra kiépítését. Kovács-Hostyánszki Anikó szerint a mezőgazdasági területek szerkezetének és művelésének átalakítása szempontjából kulcsfontosságú az ökológiai intenzifikáció, amellyel egyaránt támogatni lehet a beporzókat, a beporzást és az élelmiszer-termelést. Az ökológiai intenzifikáció egyebek mellett olyan művelési és tájhasználati intézkedéseket, megoldásokat jelent, mint a vegyes vetésszerkezet, a vetésforgó, a kistáblás művelés, a mozaikos vetésszerkezet, a gazdag és változatos virágforrások garantálása a táblaszegélyek mentén és a művelt területek közötti visszafogott vegyszerhasználat, a gyepterületek megfelelő intenzitású és ütemezésű legeltetése, kaszálása. A cél a beporzó közösségek változatosságának és gazdagságának védelme és fenntartása, ami segíti a terméshozamok növelését, a hatékonyabb gyümölcs- és magtermesztést, tágabb értelemben pedig a globális fenntartható fejlődési célok elérését az élelmiszer-biztonság, a tájhasználat és a biodiverzitás megóvása terén.

Magyarország Európa egyik olyan régiója, amelynek ökológiai adottságai kimondottan kedveznek a méhészkedésnek. A méhészek számát tekintve a középmezőnybe tartozik hazánk, de a méhsűrűséget figyelembe véve a második helyen áll Európában, hiszen az átlagos méhcsaládsűrűség Magyarországon 11,7 méhcsalád négyzetkilométerenként – olvasható a Magyarország élelmiszergazdasági programja 2016-2050 című tanulmányban. Az agrártárca által készített dokumentum szerint az Európai Unió 28 tagállama közül Magyarország rendelkezik a hetedik legtöbb méhcsaláddal. A méhészet haszna nagyobb részt a gyümölcsök, egyes zöldség- és szántóföldi kultúrák megporzása nyomán realizálódik, sőt a megporzás a természetes méhállományok csökkenése miatt természetvédelmi jelentőséggel is bír.

Egyébként méztermésünk az időjárási feltételek függvényében erősen ingadozó, 15 ezer és 30 ezer tonna között változik. A megtermelt méz 75-80 százalékát exportáljuk, hiszen mézeink nagyobbik része javító mézként eladható a nemzetközi piacokon a kevésbé jó adottságú melegövi mézek feljavítására. A legnagyobb részét általában az akácméz teszi ki, de jelentős a repce, a napraforgó, a vegyes virágméz és a különböző fajtamézek – hárs, selyemkóró, facélia, gesztenye – együttes mennyisége is. A Földművelésügyi Minisztérium szerint a méhészeti ágazat genetikai és méhlegelőből adódó potenciálját nem használja ki, naturális mutatóit – például az egy méhcsaládra vetített méztermelés - javítani lehet, elérhető akár 60-75 kilogramm/méhcsalád is. A méhágazatnak a jövedelmezőség javításáért technológiai fejlesztésekre van szüksége, amely garantálja a minőség megőrzését és a mennyiség bővítését. Az agrártárca szerint tenyésztési munkával egy-két évtizeden belül jelentős előrehaladás érhető el a termelési érték növelésében.