Gazdaság
Hatékony a duális munkaerőképzés
Palkovics László: A friss diplomás szakemberek megszerzik az őket alkalmazó vállalatnak megfelelő gyakorlatot is

Lezárult a duális képzés felvételije a napokban, s az előzetes adatok alapján valamivel többen jelentkeztek, mint tavaly - közölte tegnap Palkovics László felsőoktatásért felelős államtitkár az Echo Tv Analízis című műsorában. A vállalatok gyakran nem elégedettek a felsőoktatásból kikerült újoncok gyakorlati tudásával. Amikor egy friss diplomás bekerül egy céghez, akkor addig, amíg nem tudja hatékonyan végezni a munkáját, általában ugyanannyi időt és pénzt kell fektetni a továbbképzésébe, mint amennyibe a diploma került. A duális képzés ezt az időt rövidíti le.
A tavalyi felsőoktatási törvénymódosítás rendelkezett a duális képzésről, de bizonyos egyetemeink néhány éve próbajelleggel már működtettek ilyen programokat, ennyiben tehát nem számít újdonságnak a rendszer - közölte az államtitkár. Hozzáfűzte azt is, hogy Európában Németország és Ausztria után hazánk a harmadik olyan ország, ahol ilyen intenzitással alkalmazzák az oktatás e formáját.
Magyarországon a programban részt vevő vállalatoknak csak mintegy tíz százaléka multi, a többi, mintegy kétszázötven pedig kis- és közepes vállalkozás (kkv). A huszonegy felsőoktatási intézmény segítségével elsősorban műszaki, gazdasági, agrár- és informatikai területen lehet duális képzésre jelentkezni.
A kutatásra és fejlesztésre egyébként Magyarországon évente több mint százötvenmilliárd forintot költenek a vállalatok, ami jóval több, mint a környező országokban - folytatta Palkovics. A kkv-k európai uniós támogatást is lehívhatnak az innovációs terveikhez.
Az informatikai és mérnöki területen ma tapasztalható munkaerőhiányt nem lehet azonnal megszüntetni, de a jövőbeli igényekre most lehet felkészülni - zárta szavait az államtitkár.