Gazdaság
Hatalmas üzleti sikert könyvelt el a Nanushka
A magyar divatmárka bevétele a tízszeresére emelkedett a GB & Partners befektetése után
A siker titka egyrészt a precízen megfogalmazott márkafilozófia, a piaci keresletre válaszoló kreatív tervezés, valamint a menedzsment és a GB & Partners aktív együttműködése. Utóbbi befektetése óta a bevételek tízszeresére emelkedése mellett a korábbi veszteséges működés is nyereségessé vált 2018 második fél évére.
Az invesztálás óta 60-ról 200-ra nőtt a viszonteladók száma, míg az eladott ruhák száma 18 ezerről 100 ezer fölé emelkedett. A 2016-os 335 milliós és a 2017-es 766 millió forintos árbevétellel, valamint a 249 millió forintos veszteséggel szemben 2018 első fél évében már 928 milliós árbevételt és pozitív eredményt ért el a Nanushka. A 2018-as árbevétel 2,6 milliárd forint mellett 300 milió forint fölötti EBITDA-t (kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredmény) ért el a társaság, amit 2019-ben a tervek és a jelenlegi megrendelések mellett várhatóan megdupláz a vállalkozás - írja az origo.hu.
A kiemelkedő teljesítmény az Igazgatóság munkájának is köszönhető, melynek tagjai Sándor Szandra alapító és egyben tervező, Baldaszti Péter társtulajdonos és Gubicza Ágoston, a GB & Partners által delegált igazgatósági tag.
A több mint 10 éve működő Nanushka kollekcióit több mint 40 országban forgalmazzák világszerte, online boltjából több mint 100 országba szállít közvetlenül. 2018-ban saját pop-up üzletet nyitott Los Angelesben, legújabb őszi-téli kollekcióját pedig a New York Fashion Week keretei közt mutatja be.