Gazdaság

Háromszáz milliárd a balatoni térségében fejlesztésére

„Soha ekkora nagyságú forrás” nem állt még rendelkezésre

Történelmi jelentőségű pillanatnak számít a Balaton életében, hogy forrást is rendeltek az üdülőrégió stratégiai céljainak megvalósításához, amire a rendszerváltás óta nem volt példa - mondta Bóka István, a Balaton Fejlesztési Tanács elnöke csütörtökön Balatonfüreden, ahol bejelentették, hogy a 2014-2020-as uniós fejlesztési ciklusban több mint 300 milliárd forint jut a balatoni térség fejlesztésére.

őszi balaton lead
Bóka István az MTI-nek azt nyilatkozta, a térség elképzeléseinek és a kormány céljainak összehangolásával alakította ki a BFT a régió fejlesztési stratégiáját. "Alapvetően minden terülten sikerült azokat az elképzeléseket keresztülvinni, amit fontosnak tartottunk" - fogalmazott. A konkrét projekttervek 80-90 százaléka valósulhat meg. Problémát az jelent, hogy az Új Széchenyi Tervben és az operatív programokban is a gazdaságfejlesztés, munkahelyteremtés kap prioritást, miközben a balatoni önkormányzatok a turizmusfejlesztést határozták meg leginkább célként - tette hozzá.