Gazdaság
Három-négy százalékos éves bővülés
A Magyar Nemzeti Bank az idén 2,6 százalékos inflációt vár a korábban prognosztizált 2,4 százalék után, és a korábbi előrejelzéssel megegyező, 3,6 százalékos bruttó hazai termék (GDP) növekedéssel számol legújabb inflációs jelentésben.
A jegybank szakértői arra is rámutattak, hogy 2018-ban 3,7 százalékkal nő a bruttó hazai termék, háromszázalékos infláció mellett. Két év múlva, 2019-ben a gazdaság már csak 3,2 százalékkal bővül, de a fogyasztói árak háromszázalékos növekedése várhatóan megegyezik majd a korábbi év pénzromlási ütemével.
Eközben a Magyar Nemzeti Bank mellett működő monetáris tanács tegnapi ülésén ötszázmilliárd forintban korlátozta a három hónapos betét 2017. második negyedév végén fennálló állományát, s ez eltér a piaci várakozásoktól. Egyébként a jegybank monetáris tanácsának tagjai is a következő években stabilan három-négy százalék közötti éves növekedésre számítanak, s ehhez nagyban hozzájárulnak a jegybank és a kormány növekedésösztönző programjai.