Gazdaság
Hárommilliárd jut új munkahelyre
A többletből 371 pályázó kaphat támogatást, ezerhatszáz új állás jöhet létre
A többletből további 371 pályázó kaphat támogatást, aminek köszönhetően ezerhatszáz új munkahely jöhet létre – jelentette be tegnap Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium munkerő-piaci és képzési államtitkára. A 13 milliárd forintos keretre 28 milliárdnyi támogatási igény érkezett. Az összegből ezerkétszáz vállalkozás részesült támogatásban, s így hatezer új munkahely jön létre november 30-ig – írta a távirati iroda.
A nemzeti foglalkoztatási alapból származik a hárommilliárd forintos megemelt keret, költségvetési hatása nincs. A foglalkoztatási alapból olyan zárolás, ami a munkahelyek teremtését gátolja, nem lesz. A támogatott cégek listája elérhető a Kormány.hu oldalon.
Czomba Sándor államtitkár a tegnap kiadott Központi Statisztikai Hivatal adatait értékelve elmondta: a kormány több mint 47 milliárd forintot tett a program mögé, ez pedig lehetővé teszi, hogy idén augusztus 1-jétől december 31-ig újabb harminc-negyvenezer főt lehessen napi nyolcórás teljes munkaidős foglalkoztatásba bevonni. Ez azt jelenti, hogy éves szinten napi átlagban kétszázezer ember közfoglalkoztatására nyílik lehetőség.