Gazdaság

Gyorsult az uniós pénzek kifizetése

Régiós összehasonlításban az élmezőnyben vagyunk

A 2007-2013-as uniós támogatási ciklus forrásainak 87 százaléka, 21,7 milliárd euró már eljutott a kedvezményezettekhez Magyarországon 2014 végéig, amely az előző évi 62 százalékos kifizetési arányhoz képest 25 százalékpontos növekedést jelent, és meghaladja a régiós átlagot - derül ki a KPMG évente megjelenő EU Funds in Central and Eastern Europe című jelentéséből.

Ezzel az eredménnyel Magyarország régiós összehasonlításban is az élmezőnyben van, messze meghaladva a hetvenhét százalékos átlagot, csupán Litvániának sikerült nagyobb arányban forrásokat lehívnia az uniós alapokból. A cég a kelet-közép-európai régió tizenegy országában nyolc éve vizsgálja az uniós források lekötésének és lehívásának ütemét.
A közlemény idézi Nestor Andreát, a KPMG kormányzati szektor tanácsadásáért felelős igazgatóját, aki elmondta: Magyarország figyelemre méltó fejlődést ért el az elmúlt évben, ami jelentős részben a pályázati rendszer 2014-ben lezajlott átalakításának tudható be. A kifizetések gyorsulása leginkább a közlekedéshez, valamint a környezethez és energiához kapcsolódó pályázatokat érintette - tette hozzá.
Az ország a jelentés szerint a lekötött források szempontjából is a régió élmezőnyében található: 2014 végéig a támogatási ciklusban elérhető források száztizenkét százalékára kötöttek szerződést, csakúgy, mint Szlovákiában. Csupán Bulgária büszkélkedhet magasabb, száztizenöt százalékos szerződéskötési aránnyal. A szerződéskötésekkel az észtek és a csehek állnak a legrosszabbul kilencvennyolc, illetve kilencvenhat százalékos szerződéskötési aránnyal, míg a régiós átlag százöt százalék.     
Bár jelenleg több operatív program kifizetését is megszakította vagy felfüggesztette határozataival az Európai Bizottság, a nemzetgazdasági miniszter és a Bizottság regionális politikai főigazgatója között közelmúltban lezajlott egyeztetésen a felek megerősítették, hogy jelenleg nem látnak olyan konkrét kockázatot, amely forrásvesztést okozhat - írta a KPMG. 
A szakértő hozzátette: a pénzügyi korrekciókról szóló megállapodás és így a kifizetések újraindítása a következő egy-két hónapban várható. Amennyiben ez megvalósul, akkor az előrejelzések alapján úgy tűnik, hogy sikerül lehívni a maradék 3,2 milliárd eurót az év végéig - mondta.
A 2014-2020-as ciklusban Magyarország 25,03 milliárd eurónyi uniós forrásra számíthat, ezzel a régióban elérhető források 11 százaléka áramlik majd hozzánk. Ennél több uniós pénzzel, 82,5 milliárd euróval csak Lengyelország gazdálkodhat.