Gazdaság

Gyorsforgalmi utat kap Zalaegerszeg

Kiemelt közúti és vasúti fejlesztéseket hagyott jóvá a kormány – derül ki a Magyar Közlönyből.

Az M0-s gyorsforgalmi út előkészítése két szakaszon – a 11-es és a 10-es számú, illetve a 10-es és az 1-es főutak között – zajlik. Elkészül az M2-es gyorsforgalmi út hiányzó másik pályája Budapest és Vác között, majd tovább épül Parassapusztáig, vagyis a szlovák határig. Zalaegerszeg gyorsforgalmi összeköttetést kap az M7-es autópályával úgy, hogy a 76-os számú főutat gyorsforgalmivá fejlesztik. Emellett megkezdődik az M9-es autópálya Vasvár és Zalaegerszeg közti szakaszának az előkészítése is. Kaposvár a 67-es számú főút gyorsforgalmivá fejlesztésével kapcsolódik az M7-es autópályához. Mint arról a távirati iroda beszámolt, az M8-as Kecskemét–Nagykőrös és Körmend–Rábafüzes közötti szakaszai épülnek meg. A vasútfejlesztések közé bekerült a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér kötöttpályás kapcsolatának megteremtése. Korszerűsítik a déli összekötő vasúti hidat, és felújítják a Keleti és a Nyugati pályaudvarokat is. A MÁV kétszáz és háromszáz férőhelyes motorvonatok beszerzését tervezi.

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom