Gazdaság
Görögországot erősen vezeti idegenforgalma
Eszerint a görög hazai össztermék (GDP) 1,5–2 százalékkal zsugorodik az idén, kisebb mértékben a júliusban várt 2–2,5 százaléknál. A gazdaságkutató rámutatott arra, hogy a görög gazdaság 1,6 százalékkal nőtt a második negyedévben, nagyobb ütemben a vártnál.
A második fél évben azonban zsugorodik a gazdaság a június végén bevezetett tőkekorlátozás és a megszorító intézkedések a hatására, amelyekért cserébe Athén augusztusban 86 milliárd eurós újabb mentőövet kapott.
Az IOBE szerint javít a gazdaság idei helyzetén, hogy a várakozások szerint a becsültnél nagyobb, rekordszintű idegenforgalmi bevételre tesz szert Görögország.
A görög hazai össztermék 0,7 százalékkal nőtt tavaly, hat év recesszió után. Az idei első hat hónapban a gazdaság 1,1 százalékkal erősödött éves összevetésben. Görögország segélyezői szerint a GDP idén 2,3 százalékkal zsugorodik, jövőre viszont már 1,3 százalékkal nő.
Szintén a görögökkel kapcsolatos, hogy a tervezetthez képest csaknem egy hónappal későbbre tolódik a két legnagyobb görög kikötő magánosítása - ezt mondta a görög állami vagyonkezelő társaság vezetője egy lapinterjúban. A magánosítás csúszását a szeptember 20-án tartott idő előtti választásokkal indokolta, ami lelassította az előkészületeket.
Görögország az idei évre 1,4 milliárd euró, jövőre 3,7 milliárd euró privatizációs bevétellel számol.