Gazdaság

Görögdinnye: kiváló termés lesz az idén

Az idén várhatóan 235-240 ezer tonna görögdinnye terem az országban, ami 25-30 ezer tonnával több, mint tavaly – mondta a Magyar Zöldség-Gyümölcs Terméktanács elnöke.

Ledó Ferenc hozzáfűzte: az idén a termelők csaknem ötezer-hétszáz hektárról takarítják be. A termés mintegy kétharmadát Békés megyében szedik le, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna, Baranya és Heves megyében is termesztenek görögdinnyét. Évente hatvan-kilencvenezer tonna magyar görögdinnyét exportálnak, a szállítások a héten kezdődnek. Magyarországon a görögdinnye-fogyasztás évente fejenként átlagosan tizenöt kilogramm. A fogyasztói árak jelenleg százharminc-száznyolcvan forint között mozognak a dinnye fajtájától és az értékesítés helyétől függően, az ár a kínálat növekedésével várhatóan csökken majd. A termelő azonban csak akkor tud gazdaságosan termelni, ha a szezon folyamán legalább negyven-negyvenöt forint körüli átlagárat kap kilogrammonként a felvásárlótól, ez átlagosan száz-százhúsz forintos fogyasztói árat jelent. Az áruházláncok e héttől szinte kivétel nélkül már csak magyar dinnyét forgalmaznak – írta a távirati iroda.

A magyar görögdinnye és a mag nélküli dinnye is népszerű az exportpiacokon, főként Németországba, Lengyelországba, Csehországba, Szlovákiába szállítják – mondta tegnap a földművelésügyi miniszter az M1-en. Fazekas Sándor hozzátette: a dinnyeszezonban ötven-száz kamion is indul Medgyesegyházáról, Békés megye déli területeiről külföldre. A dinnyetermesztés több ezer családnak jelent megélhetést Magyarországon.