Gazdaság
Folytatódik az otthon melege program
A pályázat júliustól szeptember 30-ig tart
A háztartások olyan mosógép megvásárlásához kaphatnak támogatást, amely a víz- és az áramfelhasználás tekintetében is energiatakarékos. Ezzel nemcsak a háztartások tudnak spórolni, hanem a széndioxid kibocsátás is csökken, vagyis a klímapolitika szempontjából is hasznos - emelte ki az államtitkár.
Szabó Zsolt elmondta: a kiírásra minden felnőtt, magyarországi lakhelyű és ügyfélkapus regisztrációval rendelkező állampolgár jelentkezhet, aki vállalja, hogy mosógépét energiatakarékosra cseréli. A támogatás 50 százalékos, A+ jelzésű mosógépek esetében maximum 25 ezer, A++-nál 40 ezer, A+++ esetében pedig 45 ezer forintot lehet kapni.
A pályázat júliustól szeptember 30-ig tart. Minden régiónak önálló pályázati kerete van. A kormany.hu oldalon megtalálható, hogy milyen ütemben nyílnak meg a pályázatok - fejtette ki az államtitkár.
Szabó Zsolt szerint az első pályázók akár augusztusban, szeptemberben lecserélhetik régi mosógépüket a programnak köszönhetően.
Az NFM közleménye szerint az otthon melege program ötödik alprogramjában bruttó ötszázmillió forint vissza nem térítendő állami támogatást nyújt új, magas energiahatékonyságú mosógépek beszerzéséhez a minisztérium. A forrás elosztása régiónként történik, szükség esetén a tárca fenntartja a jogot a régiók közötti forrás átcsoportosítására. A készülékcserével minimum 10 százalékos energiacsökkentést vagy évi 20 kilogrammos szén-dioxid-megtakarítást szükséges elérni - olvasható az NFM közleményében.