Gazdaság

Folytatja az ÁSZ önkormányzati cégellenőrzését

Tavaly január óta hatvan önkormányzati távhőszolgáltató és hulladékkezelő cég vizsgálatát zárta le az Állami Számvevőszék (ÁSZ).

A szervezet folytatja az ellenőrzéseket – adta hírül a távirati iroda az ÁSZ alelnö­kének tegnap tett bejelentése alapján. Warvasovszky Tihamér hangsúlyozta: az Állami Számvevőszék az ellenőrzések során felhívta a figyelmet a vállalatok azon szabályozási és gazdálkodási hiányosságaira, amelyek veszélyeztethetik a tulajdonos önkormányzatok pénzügyi egyensúlyát és a rezsicsökkentés fenntarthatóságát.

A tapasztalatok szerint indokolt az önkormányzati cégek vizsgálata, ezért az ÁSZ megkezdte a megyei jogú városok gazdasági társaságainak átfogó ellenőrzését. Várhatóan az ősztől a számvevők kiterjesztik a korrupciós kockázatokat feltérképező integritásfelmérést az önkormányzati tulajdonú cégekre is – tette hozzá Warvasovszky.

Az alelnök elmondta: tavaly harmincöt távhőszolgáltató és kilenc hulladékgazdálkodó cég szabályszerűségi ellenőrzését fejezte be a számvevőszék. Az idén eddig tizenkét távhőszolgáltató vizsgálata zárult le, és kedden tettek közzé négy újabb jelentést, három hulladékkezelő és egy távhőszolgáltató ellenőrzéséről. Kiemelt céljuk, hogy támogassák a közműdíjakkal és a közműszolgáltatásokkal kapcsolatos döntések megalapozottságát és a rezsicsökkentés fenntarthatóságát.