Gazdaság

Fogyasztóvédelmi konzultációkat tart pénteken a fővárosi kormányhivatal

Az érdeklődők megismerhetik a jogérvényesítés lehetőségeit

Fogyasztóvédelmi tanácsadást tart március 17-én, pénteken Budapest Főváros Kormányhivatala több bevásárlóközpontjában - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint a fogyasztóvédelmi hatóság munkatársai 10 és 12 óra között a főváros, valamint Pest megye több településének  bevásárlóközpontjaiban (Óbuda, Soroksár, Budafok, Budakalász, Csömör, Fót, Maglód, Szigetszentmiklós, Törökbálint) várják az érdeklődőket. 

A fogyasztóvédelmi világnaphoz kapcsolódó konzultációkon az érdeklődők megismerhetik a jogérvényesítés lehetőségeit, beszélhetnek a szakemberekkel a tapasztalataikról, ismereteiket pedig fogyasztóvédelmi totóval ellenőrizhetik - áll a közleményben.