Gazdaság

Felzárkózott hazánk az írekhez, belgákhoz

Javultunk női foglalkoztatásban az EU gazdaságát meghatározó országok közt

Nyár végére a 15–64 éves nők foglalkoztatási rátája hazánkban 56,7 százalékra emelkedett, ami épp ugyanekkora Írországban és Belgiumban is az Eurostat adatai szerint. Ilyen közel még nem voltunk az uniós átlaghoz – tájékoztatta a Magyar Hírlapot Szalai Piroska, a Nemzetgazdasági Minisztérium, a nők munkaerő-piaci helyzetének javításáért felelős miniszteri tanácsadója.

munka
Egyre többen dolgoznak. Az utóbbi három évben kedvező változások történtek a hölgyek munkaerőpiacán (Fotó: MH)

A tavalyi, Európában is kimagasló női foglalkoztatási növekedésünk után a javulásunk továbbra is a legjobbak között van. Az idei második negyedévében 2,1 százalékkal bővült a mutatónk a múlt év azonos időszakához képest, ami a harmadik legjelentősebb javulás a tagállamok között. Egészen pontosan több, mint a duplája a 0,9 százalékos átlagnak – mondta el Szalai Piroska. A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM), a nők munkaerő-piaci helyzetének javításáért felelős miniszteri tanácsadója elmondta, a 15–64 éves nők foglalkoztatási rátája hazánkban 56,7 százalékra emelkedett, ami épp ugyanekkora Írországban és Belgiumban is az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat adatai szerint.

A szakember emlékeztetett arra, hogy Magyarországon a női foglalkoztatásban az utóbbi három évben kimutatható rohamos javulással ledolgoztuk a 2004 és 2010 közti időszakban felhalmozott lemaradásunkat, sőt nemcsak elértük újra azt a pozíciót, ahol az ezredfordulón álltunk, hanem javítani is tudtunk már rajta. A kétezres évek elején – fogalmazott – a visegrádi országok között a második legjobbak voltunk Csehország után, s megelőztük Portugálián kívül az összes mediterrán országot is. Majd a 2004 és 2008 között az EU-ban tapasztalható gazdasági fellendülés hatására mindenhol bővült a női foglalkoztatás, csupán nálunk és Romániában csökkent. Így 2010-re már a legrosszabb mutatókkal rendelkező országok közé süllyedtünk. Akkor csupán Olaszországban, Görögországban és Máltán dolgoztak kevesebben a nők, mint nálunk. A zuhanást 2011-ben sikerült megállítani, majd 2012-től az unió legimpozánsabb javulása kezdődött a kormány eredményes és nagyhatású intézkedéseinek, például a munkahelyvédelmi akciónak vagy a gyed extrának, valamint a jelentős gazdasági növekedés hatására, ami máig is tart.

Szalai Piroska kiemelte, 2014-re visszaszereztük a térségbeli korábbi előkelő helyünket. A környékünkön most is csak Csehországban magasabb a nők foglalkoztatási rátája, mint nálunk. Az idei év közepén pedig már utolértük Írországot és Belgiumot is. Ezzel pedig a női foglalkoztatás területén is felzárkóztunk az unió meghatározó országai közé.