Gazdaság

Felszámolták a kilencezres pulykaállományt

Befejeződött a mintegy kilencezres pulykaállomány felszámolása a tótkomlósi állattartó telepen, ahol a múlt héten mutatták ki a madárinfluenza vírusát – közölte Bognár Lajos országos főállatorvos, a Földművelésügyi Minisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős helyettes államtitkára a távirati irodával.

Ismertette: a hatóság munkatársai még tegnap felkeresték a három kilométeres zónában található nagy létszámú állattartó telepeket, és a héten mintát vesznek a háztáji állományokból is. A laboratóriumi vizsgálatok várhatóan a jövő hét elejére zárulnak le. A betegség lappangási ideje egy-két nap, újabb megbetegedésről egyelőre nem kaptak bejelentést. A kimutatott szerotípus (H5N8) miatt emberi megbetegedés eddig még sosem fordult elő – hangsúlyozta Bognár Lajos. A Békés megyei állattartó telep százszázalékos állami kártalanításban részesül. A helyettes államtitkár úgy tudja, a közepes méretűnek mondható tótkomlósi gazdaság magyarországi vágóhídra termel. A telep tulajdonosa nem kívánt nyilatkozni.

A Békés megyében kimutatott madárinfluenza-vírus miatt több Euró­pai Unión kívüli ország is megtiltotta az élőbaromfi és különböző baromfi termékek exportját az érintett megyéből vagy Magyarországról - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal tegnap este. A Dél-Afrikai Köztársaság, Hongkong, Izrael és Japán vezetett be korlátozásokat élőbaromfira, keltetőtojásra, illetve baromfihúsra és húskészítményekre. Az Európai Unión belülre valamennyi, korlátozás (védő- vagy megfigyelési körzet) alá nem vont területről lehet baromfit és termékeket is kiszállítani – tették hozzá.