Gazdaság
Felpörögtek az uniós kifizetések
Nagy az esély arra, hogy kimerítjük a hétéves ciklusra lehívható keretet
A Portfólió legfrissebb összesítése szerint csak ezen a héten, két nap alatt mintegy ötvenmilliárddal, 8700 milliárd forint közelébe ugrott tegnap kora estére az uniós támogatások hivatalos kormányzati számlálója. Ezzel együtt egyre esélyesebb, hogy a hétéves ciklusra kifizethető keretet teljesen lehívja az ország – állapítja meg írásában a hírportál, sőt, az sem tartja kizártnak, hogy azon túl is lendülünk. Így a hajrában benyújtott számlák egy kis részét kizárólag a magyar költségvetés terhére kell majd kifizetni.
Élénken csordogáltak az uniós források a hónap ezt megelőző két hetében is. A Portfólió elemzésében november ötödikén még 8506 milliárd forintot rögzítettek, tegnap kora este pedig már 8694 milliárdon állt az uniós támogatások hivatalos kifizetési számlálója, azaz alig két hét alatt 188 milliárddal ugrott a mutató. Ezzel a tempóval egy hónap alatt megközelítőleg négyszázmilliárd forint lehetne a kifizetési volumen, ami csaknem százmilliárddal túlszárnyalná az eddigi legerősebb, tavaly decemberi adatot.
A hírportál utal arra, hogy szeptember elején a Miniszterelnökség szakértői még 8700-8800 milliárd forintra tették azt a végső összeget, amelyet végül ki tud majd fizetni az ország a hétéves ciklus terhére. November elején Lázár János, a tárca vezetője már úgy fogalmazott, hogy 8900 milliárd forint körül lehet ez a végső keretösszeg.