Gazdaság

Fellendülőben az épületépítések

Jövőre jobban hozzájárul a gazdasági növekedéshez az ágazat teljesítménye

Jövőre jobban teljesít majd az építőipar. Ez év második felében az épületépítések lendülhetnek fel.

Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke szerint az építőipar 2017 második felétől járulhat hozzá egyre nagyobb mértékben a magyar GDP-hez, annak növekedéséhez. Koji László azt mondta, az országon belül nagyok az eltérések az építőipar teljesítményében, Közép-Magyarországon és a nagyvárosokban sok munka van, másutt viszont kevés. Azt, hogy az építőipar az elmúlt években változó teljesítményt nyújtott, Koji László azzal magyarázta az M1 aktuális csatornán, hogy ez az iparág függ leginkább az uniós forrásoktól, ezért az új költségvetési ciklus elindulásakor visszaesett az ágazat teljesítménye a támogatások lehívásának nehézségei miatt.

Az ÉVOSZ elnöke hangsúlyozta: ahhoz, hogy a szegmens jövőre jól tudjon teljesíteni, már ez év második felében meg kell kötni a nagy, éveken átnyúló projektekre a szerződéseket.

Koji korábban lapunknak elmondta: 2004-ban csaknem 44 ezer új lakás épült meg, tavaly nyolcezer sem. Az elmúlt évben 120 ezer otthont újítottak fel. Koji hangsúlyozta: a magyarországi 4,3 milliós lakásállományt figyelembe véve évente 43 ezer új lakást kellene felépíteni, 420 ezer otthont pedig felújítani.

A Központi Statisztikai Hivatal a minap közölte: az építőipar teljesítménye júniusban 16,2 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz viszonyítva a májusi 26,6 százalékos visszaesés után. Az épületek építése 7,4 százalékkal emelkedett, az egyéb építményeké 36,8 százalékkal csökkent. Az előző hónaphoz viszonyítva az építőipar termelése 7,5 százalékkal emelkedett júniusban a szezonálisan kiigazított adatok szerint. Az építőipari termelés volumene az első hat hónapban 25,3 százalékkal kisebb volt az egy évvel korábbinál. Németh Dávid, a K & H Bank vezető elemzője szerint az év második felében az épületépítések fellendülésével várhatóan behozza hátrányát az építőipar, és egyre kisebb mínuszok lesznek a teljesítményben. Jövőre már, az alacsony bázis és a beinduló lakásfejlesztések miatt komolyabb növekedésre lehet számítani.