Gazdaság

Fellendülőben a belföldi turisztikai kedv

Tovább erősödött nyáron a belföldi turizmus, szakértők szerint az első féléves trend a főszezonban is folytatódott. A külföldi célpontok továbbra is népszerűek, de a magyar szálláshelyek egyre összetettebb szolgáltatásokat kínálnak.

Egyre nagyobb eséllyel nyaralnak idehaza a magyar turisták, mint külföldön – mondta a Magyar Hírlapnak Kovács István. A Magyar Éttermek és Szállodák Szövetségének főtitkára úgy véli, hogy az első féléves trend, amely szerint a hazai kereslet növekedése duplája volt a külföldinek, a nyáron tovább tartott. A hazai szállodák első féléves forgalma 6,7 százalékkal nőtt, amelyen belül a belföldi vendégéjszakák száma 8,5, míg a külföldieké 3,4 százalékkal emelkedett. A főtitkár szerint a hazai bővülésben jelentős szerepet játszik a háztartási adósságok leépülése, a bérek emelkedése és a Szép-kártya használata is. Kovács István megemlítette, hogy a külföldi turizmus visszaesésében a terrortól való félelem is jelentős szerepet játszik, mint mondta, korábban a magyarok kedvelt célpontjának számított Tunézia és Egyiptom is, de az utóbbi időszak eseményei miatt az ide irányuló charterjáratok száma jelentősen visszaesett. A főtitkár megjegyezte ugyanakkor, hogy Nyugat-Magyarország gyógyfürdőhelyeire a hazai, orosz és ukrán vendégek mellett már egyre több szlovák és cseh turista is ellátogat .

Kóródi Márta, a Pallasz Athéné Egyetem turisztikai tanszékvezetője lapunknak azt mondta: a belföldi, hét-nyolc vendégéjszakás tartózkodásokat jelentő főnyaralások száma stabil növekedést mutat. Hozzáfűzte: az elmúlt évek szállodafejlesztései miatt idehaza is vannak olyan szálláshelyek, amelyek összetett élményeket kínálnak, és megfelelő alternatívát kínálnak a turistáknak a külföldi nyaralással szemben. Kóródi Márta szerint fontos, hogy a szállodák versenyképesebbé váljanak, és a szállodaipar évről évre új vendégkört célozzon meg.

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom