Gazdaság

Felgyorsítják a beruházásokat az uniós pénzek

Az európai uniós pályázatok erőteljes meghatározóivá váltak a vállalkozások gazdasági életének, valamint a beruházásainak, ám ötszáz hazai kis-és középvállalkozás (kkv) vezetőjének nyilatkozatai alapján a cégek egyelőre várakozó állásponton vannak az új uniós pénzügyi ciklus forrásaival kapcsolatban.

„Jelenleg a vállalkozásoknak alig több mint harmada – harmincnyolc százaléka – nyilatkozott úgy, hogy támogatáshoz juthat a mostani hétéves ciklusban, holott az előző negyedévben még ötvenegy százalékuk vélekedett úgy, hogy Brüsszelből neki is jut forrás. Ezt a pályázati aktivitást tovább növelheti, hogy a 2014–2020-as költségvetési ciklusban a források hatvan százalékát fogják közvetlenül gazdaságfejlesztésre fordítani. Érdemes lesz figyelni, hogy az eddigiekhez képest jóval nagyobb hangsúlyt kapnak a visszatérítendő támogatások, amelyek elosztása körül azonban jelenleg még sok bizonytalanság tapasztalható” – részletezte az eredményeket Kovács Viktor Zoltán, a K&H kkv-marketing főosztályának vezetője. Az eredmények arra is rávilágítanak, hogy sok cég az EU-s pályázati forrásoktól teszi függővé fejlesztéseinek időzítését vagy nagyságát. „Azok körében, akik a következő egy évben beruházást terveznek, ötvenhárom százalékuk ütemezné át és hozná előbbre beruházásait, ha heteken belül elérhetővé válnának az uniós pályázatok. Az alapesetben fejlesztéssel nem számoló cégeknél pedig ötödük nyilatkozott arról, hogy terveznének beruházást, ha rövid időn belül megjelennének a cég szempontjából releváns pályázati kiírások” – mondta a szakember.

Úgy fogalmazott, év végéig mintegy száz új pályázat kiírása várható, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program idén meghirdetett fejlesztési kerete pedig mintegy 902,5 milliárd forint lesz. További jó hír, hogy a kormányzati bejelentések szerint a ciklus összes magyar pályázatát két éven belül, 2017. június 30-ig igyekeznek kiírni, ezzel segítve a tervezhetőséget.