Gazdaság
Félezer zöld rendszámos autó van Magyarországon
Az elektromos autó tulajdonosai számos kedvezményben részesülnek
Elektromos járművekre, valamint a nulla emissziós járművekre, vagyis amelyek egyáltalán nem bocsátanak ki légszennyező anyagot lehet kérni zöld rendszámot - mondta a műsorban Mihály Renáta a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának (KEK KH) főosztályvezetője. A rendszámtáblát bármelyik kormányablakban vagy okmányirodában lehet igényelni, az ügyintézési idő nagyjából tizenöt perc.
A zöld rendszám számos előnnyel jár, így bizonyos helyeken ingyen lehet feltölteni a járműveket, egyes városokban - köztük a főváros összes kerületében - ingyen parkolhatnak, továbbá a gépjárműadó megfizetése alól is mentesülnek.
Magyarországon 2014-ben fogadták el a Jedlik Ányos-tervet, a magyar elektromobilitási stratégiát. A magyar jogrendben tavaly július elseje óta létezik a környezetkímélő jármű kategóriája, és szeptembertől elérhető a zöld rendszám. Zöld rendszámot a tisztán elektromos, a növelt hatótávolságú külső töltésű hibrid elektromos, a külső töltésű hibrid elektromos, valamint egyéb, nulla emissziós gépkocsik kaphatnak. Márciustól Debrecenben és Kaposváron is ingyenesen parkolhatnak a zöld rendszámtáblás járművek, és hasonló szabályozás van érvényben például Székesfehérváron, Szolnokon és Pécsen is. A Fővárosi Közgyűlés tavaly decemberben döntött az ilyen gépkocsik díjmentes budapesti parkolásáról.