Fehéredő szürkegazdaság

Az adók „fő kontúrjait” az állami éves költségvetések alakítják, amelyek nem mindig vannak összhangban a hosszú távú ésszerűséggel.

A magyar adórendszer egyfajta fordított logika szerint és túlbonyolítva működött – erre mutat rá Giday András tanulmánya a Pénzügyi Szemle legfrissebb számában.

A szerző a személyi jövedelemadó (szja) és az áfa tekintetében elsősorban a tőlünk nyugatabbra fekvő európai országok modelljeit vette alapul, lehetséges alternatívaként hozva a kelet-európai egykulcsos személyi jövedelemadózás rendszerét is. Alapvetésnek tartja, hogy a szürkegazdaság fehérítésére mérsékelt terhelés a válasz, a fogyasztás adóztatásával pedig az ott keletkező jövedelmeket is be lehet vonni az állami finanszírozásba. A visegrádi országok esetében számolni kell a nyugati bérversennyel is. A hazánkban bevezetett egykulcsos szja-rendszert a volt szocialista utódállamokban kezdték alkalmazni a kilencvenes években, hazánk pedig a nyugati, progresszív modellt vette át, aminek az volt az egyik legnagyobb hátránya, hogy már jóval az átlagjövedelem alatti fizetések is a felső, magasabb adózási sávba estek. Az egykulcsos adó bevezetése nem törekedett egyértelmű adóbevétel-növekedésre, ugyanakkor átláthatóbbá és észszerűbbé kívánta tenni a közteherviselést. A korábbi kétkulcsos rendszer pedig azért sem volt hatékony, mert a gyakorlatban csak egy nagyon szűk alsó és egy jóval tágabb felső sávval tudott megvalósulni.

Az általános forgalmi adót (áfa) hazánk elsőként vezette be a térségben, az élelmiszereket 1993-tól terheli áfa, amelynek a kulcsát többször emelték. A mostani, jórészt a huszonhét százalékos áfakulcson alapuló áfarendszer az importnak és a nagyáruházaknak kedvez, az élelmiszer-fogyasztásnak pedig kevésbé. Az unió legalább tizenöt százalékos kulcsot és kevés áfasávot ír elő, további megkötéseket nem tesz. A gazdaság fehérítésére alkalmas eszköz lehet az egykulcsos szja és a többkulcsos áfa is.