Gazdaság
Exporttal a növekedésért
A kis cégek termelékenysége csupán harmada a nagyokénak
A külpiacokra lépés ösztönzi a termelékenység növelését a kis- és középvállalkozások esetében, ami az egész nemzetgazdaság fejlődésére pozitívan hat – jelentette ki tegnap Balatoni András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) igazgatója a jegybank sajtótájékoztatóján.
Az MNB növekedési jelentésének bemutatásakor elmondta, napjainkban a kkv-k csupán öt százaléka exportál. Ezzel párhuzamosan gondnak nevezte, hogy a nagyvállalatokhoz képest a kisebbek külpiacra lépése jóval időigényesebb. Szerinte a külpiacra lépés után a kkv-k termelékenysége, beruházása és létszáma gyorsabban nő, ezért is kívánatos, hogy egyre nagyobb számban a kivitel növelését helyezzék előtérbe. Balatoni András rámutatott: a kkv-k termelékenysége harmada a nagyvállalatok hasonló mutatójának, ami még régiós szinten is nagy mértékű eltérés. Kiemelte, a külkereskedelemben részt vevő vállalatok sokkal innovatívabbak, és a termelékenységük is magasabb. Minél kisebb egy cég, annál több idő szükséges ahhoz, hogy az export piacra lépjen, gyakran akár négy évbe is beletelik a kijutás.
Kifejtette, a kkv-k nem a magas tudásintenzitású ágazatokban exportálnak, inkább a feldolgozói külkereskedelem a jellemző. Jelezte, a jegybanki elemzők a tanulmányban nemzetgazdasági szinten vizsgálták a vállalatok bérekre fordított kiadásainak arányát, az úgynevezett bérhányadot. Kitért rá, az Egyesült Államokban a személyi szolgáltatást nyújtó szakmák bére jelentősen nőtt, amit a magas képzettséget jutalmazó növekvő jövedelem húzott felfelé. Hazánkban hasonlóan alakulnak a foglalkoztatottsági jelzőszámok, a bérek terén egyfajta felzárkózás figyelhető meg.
Változatlan maradt az alapkamat
Ellenszavazat nélkül támogatta az alapkamat 0,90 százalékon tartását a legutóbbi ülésén a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa – derül ki a testület ülésének tegnap publikált rövidített jegyzőkönyvéből. A jegyzőkönyvben rámutatnak, a gazdasági növekedésben továbbra is markáns szerepe lesz a belső kereslet általános erősödésének. Az építőipari termelés dinamikus növekedése és a szolgáltató szektor teljesítményének bővülése az elkövetkező hónapokban is folytatódik. A monetáris tanács az idén 3,6 százalékos, a következő években három és négy százalék közötti éves növekedésre számít.