Gazdaság
Exportkínzó sertéspestis
Az unió más országaiban megjelenő betegség nyomán a piac nem omlott össze, az árak is visszakorrigáltak
Szerbia, Japán, Tajvan, Szingapúr és Dél-Korea is kitiltotta piacáról a Magyarországról származó sertéshú-
sokat és sertés eredetű termékeket a Heves megyében egy vaddisznó tetemében kimutatott afrikai sertéspestis (ASP) miatt – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). A kitiltás hazánk teljes területére szól, minden exportőrt érint.
Lapunk megkeresésére a Nébih elmondta, hogy az ASP a fertőzött állatok húsával és abból készült termékekkel, valamint ragályfogó tárgyakkal is nagy távolságokra elhurcolható. Válaszuk szerint emiatt számottevő kockázati forrásként kell tekintenünk a felelőtlen emberi magatartásra is, mint ahogyan nagy valószínűség szerint Heves megyében is történt. Arra a kérdésünkre, hogy ez mennyiben érinti országunk exporttevékenységét, kifejtették, hogy a kivitel szabályozásakor a harmadik országok a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) hivatkozása alapján állatjárványügyi helyzet esetében az Állategészségügyi Világszervezet (OIE) Kódexeiben foglaltakat vehetik figyelembe.
Ezek alapján a kereskedelmi korlátozásokat csak az érintett, fertőzött zónára/régióra kell alkalmazni: regionalizáció/zónázás elve. Az Európai Unió (EU) folyamatosan arra törekszik, hogy „békeidőben” regionalizációs megállapodást kössön minél több harmadik országgal, hogy járványhelyzet esetén az OIE-ajánlásokat alkalmazva csak a korlátozás alatti terület kerüljön tiltás alá.
Érdeklődésünkre, hogy ez mennyiben árthat a hazai ágazatnak, elmondták, hogy az unió egyes tagországaiban megjelenő betegség nyomán, bár átmeneti árcsökkenés megfigyelhető volt, a piac nem omlott össze, és az árak is visszakorrigáltak, jóllehet nem érték el a járvány előtti szintet.