Gazdaság

Eurostat: Lassuló GDP növekedés, emelkedő fogyasztói árak az euróövezetben

Gyorsjelentést adott ki a szervezet

Mind az Európai Unió egészében, mind az euróövezetben lassult a bruttó hazai termék (GDP) növekedési üteme a második negyedévben - mutatja az Eurostat előzetes gyorsbecslése.  Ugyanitt közzétették, hogy a fogyasztói árak emelkedése gyorsult az euróövezetben júliusban, továbbá, hogy nem változott, több éves mélyponton maradt a munkanélküliségi ráta júniusban az Európai Unióban és az euróövezetben is.

A szezonálisan kiigazított adatok szerint az euróövezetben a májusival megegyező szinten, 10,1 százalékon maradt a munkanélküliségi ráta, ami 2011 júliusa óta a legalacsonyabb érték. Elemzők is 10,1 százalékra számítottak. A 28 tagú Európai Unióban a munkanélküliségi ráta a májusival megegyező 8,6 százalékon állt júniusban, ami 2009 márciusa óta a legkedvezőbb adat. Júniusban 20 millió 986 ezren voltak munka nélkül az EU-ban, ebből 16 millió 269 ezren az euróövezetben. Az Eurostat országonkénti bontású statisztikája áprilisig teljes, Görögország és Nagy-Britannia esetében a májusi és a júniusi, míg Észtország és Magyarország esetében a júniusi mutató hiányzik. Az egy évvel korábbihoz képest az EU 25 tagállamában csökkent, egyben emelkedett, kettőben pedig nem változott a munkanélküliségi ráta a rendelkezésre álló legfrissebb adatok szerint. Az év hatodik hónapjában a legalacsonyabb munkanélküliségi rátát, 4,0 százalékot Máltán regisztrálták, majd Csehország (4,1 százalék) és Németország (4,2 százalék) következik. A legmagasabb Görögországban volt, 23,3 százalékos (még áprilisi adat), illetve Spanyolországban 19,9 százalékos. Az Eurostat adatai szerint Magyarországon májusban 5,2 százalékos volt a munkanélküliségi ráta, a munkanélküliek száma pedig 237 ezerre rúgott. Tavaly májusban 6,9 százalékon állt a ráta, a munkanélküliek száma pedig 313 ezer volt.

Az unió statisztikai hivatala pénteken közölte, hogy az Európai Unióban szezonálisan kiigazítva 0,4 százalékkal nőtt a GDP az előző negyedévi 0,5 százalékkal szemben, míg az euróövezetben 0,6 százalékról 0,3 százalékra lassult a növekedés üteme. A múlt év második negyedével összevetve az unió egészében 1,8 százalékkal, az euróövezetben pedig 1,6 százalékkal bővült a GDP. Az első negyedévben éves szinten 1,8 százalék, illetve 1,7 százalék volt a növekedés üteme.

Az előzetes gyorsbecslés 17 tagállam adatain alapul, amelyek az EU bruttó hazai termékének 91 százalékát, az euróövezet GDP-jének pedig 94 százalékát adják. Az Eurostat 2016. április 29-étől az egyes negyedévek végét követő harmincadik nap közelében teszi közzé az euróövezet és az Európai Unió bruttó hazai termékére vonatkozó előzetes negyedéves gyorsbecslését.

A gyorsbecslésben az Eurostat nem közöl az egyes tagországokra lebontott adatokat, de elemzők az eurózóna növekedési ütemének megfeleződését elsősorban a francia gazdaság stagnálásának tudják be. A francia statisztikai hivatal pénteken közölte, hogy a GDP növekedési üteme a második negyedévben nullára csökkent az előző negyedévi 0,7 százalékról.

A pénteken közzétett adatok szerint a júniusi 0,1 százalékos emelkedés után júliusban 0,2 százalékkal növekedtek éves összehasonlításban a fogyasztói árak a 19 uniós országot tömörítő eurózónában.

Júliusban is az energiaárak húzták lefelé az euróövezeti inflációt: éves összevetésben 6,6 százalékkal volt olcsóbb az energia. Az élelmiszer-, alkohol- és dohánytermékek 1,4 százalékkal, a szolgáltatások pedig 1,2 százalékkal drágultak a gyorsbecslés szerint.

Az energiaárakat nem számolva 1,0 százalékkal emelkedtek éves szinten a fogyasztói árak, a gyakran változékony energia-, élelmiszer- és dohányárakat nem tartalmazó maginfláció pedig 0,9 százalékkal növekedett júliusban az euróövezetben.

A végleges adatsort augusztus 18-án hozza nyilvánosságra az Eurostat.