Gazdaság

Európa számára a bankunió már elkerülhetetlen

A liberális válaszok nem működnek a Brexit és az Iszlám Állam világában – közölte tegnap Stumpf István. Szapáry György úgy fogalmazott: Európának tovább kell lépnie a bankunió megteremtése felé.

A II. világháború után kialakult liberális, nemzetközi világ biztonsági és gazdasági szervezetei, intézményei, így az ENSZ, a NATO vagy a Világbank megmaradtak, de a liberális válaszok egyre kevésbé működnek – jelentette ki tegnap Stumpf István. A volt alkotmánybíró a világgazdaság, illetve az Európai Unió új kihívásaira adandó válaszokról és a problémakezelés új módszereinek szükségességéről szóló Hungarian Business Leaders Forum (HBLF) pénzügyi csúcstalálkozón úgy fogalmazott: a liberális rendszer kiegyensúlyozó szerepe nem működik egy olyan világban, amelyben bekövetkezett a Brexit, megjelent az Iszlám Állam, és zajlik a migráció.

A magyar gazdaság versenyképességének növeléséhez versenyképes bankrendszerre van szükség - mondta Virág Barnabás, a jegybank ügyvezetője. Úgy fogalmazott: az országban a termelékenységet növelni kell, a kis- és középvállalkozói szektor termelékenységének régiós szintre emelése akár öt százalékkal növelheti a GDP-t.

Szapáry György, Magyarország korábbi washingtoni nagykövete, a jegybank egykori alelnöke szerint az Európai Uniót egykor összetartó erők mára fellazultak, a mostani problémák pedig abból is adódnak, hogy a kelet-közép-európai országok egy már „kész klubba” léptek be, és elvárásaik nagyok voltak az európai integrációval szemben. Hangsúlyozta: tovább kell lépni a bankunió megteremtésében, a fiskális unió azonban még távol van.