Gazdaság
Eredményesek az MNKH erdélyi regionális képviseletei
Az irodahálózat tavaly közel 1,63 milliárd forint értékű üzletkötésben működött közre
A vezérigazgató kiemelte: az MNKH az elmúlt két és fél évben olyan ökoszisztémát épített ki, amely hozzájárul a határon túli vállalkozások verseny- és exportképességének növeléséhez. A 22 képviseletből álló közép-európai irodahálózatnak köszönhetően több mint 5,2 milliárd forint értékű üzletkötés valósult meg.
Véleménye szerint az együttműködéseket úgy kell kialakítani, hogy a határ mindkét oldalán lévő vállalkozások közösen, egymás tevékenységét kiegészítve harmadik piacon versenyképesebbé váljanak. A sikertörténetek közül példaként említett egy nagyváradi vállalatot, amely Biharkeresztesen alapított leányvállalatával 15 új munkahelyet teremtett. Akadt olyan vállalat is, amely a kereskedőház segítségével alapított céget Romániában, és tett szert jelentős profitra a román piacon - tette hozzá.
Oláh Zsanett hangsúlyozta, hogy Románia kiemelt stratégiai partnere Magyarországnak, az exportmutatók szerint a Romániába irányuló export 2010 óta 380 milliárd forinttal bővült. A román piacra irányuló legjelentősebb magyar exportcikkek többek között a különböző gépek és villamossági cikkek, a vegyipari, illetve az élelmiszeripari termékek vannak.
A dinamikusan bővülő üzleti és gazdasági együttműködések miatt az MNKH összesen 7 regionális irodát nyitott Romániában. Azok szolgáltatási portfóliója kiterjed egyebek mellett szakkiállításokon való részvétel biztosítására, üzletember-találkozók, konferenciák és képzések szervezésére, pályázati tanácsadásra, tolmácsolásra, cégre szabott üzletfejlesztési és exportfejlesztési tanácsadásra.
Tájékoztatása szerint a kereskedőház erdélyi irodahálózata tavaly 15 saját szervezésű eseményt tartott, valamint 5 erdélyi szakkiállításon összesen 72 magyarországi vállalkozásnak biztosított megjelenési lehetőséget.