Gazdaság
Eredményes a számvevőszék
Kétezer-ötszáz javaslat a szabályosabb működésre
Közel ezer helyszíni ellenőrzést végeztek a számvevők – mondta Domokos László, az ÁSZ elnöke a távirati irodának.
Ellenőrzéseik érintették az ország versenyképességére ható, valamint a költségvetési hiány és az államadósság szempontjából kockázatot jelentő területeket, az uniós források felhasználásában és elosztásában kulcsszerepet betöltő intézményeket. Az idén számos olyan területet ellenőriztek, ahová korábban nem jutottak el – emelte ki Domokos László. Ilyen volt például a nemzetiségi önkormányzatok, a gazdasági kamarák vagy az önkormányzati gazdasági társaságok, köztük a színházi társaságok ellenőrzése, valamint az összes állami és egyházi tulajdonú felsőoktatási intézmény górcső alá vétele is.
Az idén 49 ügyben küldtek jelzést a nyomozóknak. Ebből 25 a felsőoktatási intézmények gazdálkodásához köthető. Önkormányzatok és önkormányzati tulajdonban lévő gazdasági társaságok ellenőrzéséhez 18, költségvetési szervekhez négy, egyéb szervezetekhez két számvevőszéki jelzés kapcsolódott 2014–ben. Az idén az ÁSZ az ellenőrzések során negyven esetben tárt fel közbeszerzési szabálytalanságot.