Gazdaság

Érdemben javultak a 2015-ös gazdasági kilátások

A 2015-ös gazdasági kilátások érdemben javultak, az idén a magyar gazdaság növekedése 3 százalék fölött alakulhat, ennek alapján emelte a kormány az elmúlt héten az eddigi 2,5 százalékról 3,1 százalékra az ez évre várt gazdasági növekedési prognózisát - mondta Varga Mihály a Svájci-Magyar Kereskedelmi Kamara keddi budapesti közgyűlésén.

A nemzetgazdasági miniszter elmondta: Svájc 2,71 százalékos részaránnyal a hetedik legnagyobb befektető Magyarországon, az országban működő svájci vállalatok száma 300-ra becsülhető, amelyek közel 40 ezer embernek adnak munkát.

Kiemelte: a magyarországi üzleti környezet vonzerejének jó példái az utóbbi évek svájci beruházásai - köztük a Nestlé, a Phoenix Mecano, a Stadler befektetései - de az idei év fontos eseménye volt a svájci Fraisa Hungária Kft. sárospataki gépipari beruházása is.