Gazdaság

Érdemben javult a magyarországi foglalkoztatás

Tavaly minden negyedévben mérséklődött a munkanélküliség, és a foglalkoztatásban egyre jobb a pozíciónk az Európai Unióban.

A foglalkoztatottak száma tavaly 110 ezerrel, éves átlagban 4 millió 210 ezerre emelkedett, a munkanélküliek száma pedig 35,5 ezerrel 307,8 ezerre mérséklődött – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal 2015-re vonatkozó munkaerő-piaci folyamatokat elemző kiadványából. Kiemelték: a legfrissebb európai uniós munkaerő-felmérési adatok szerint 2015 harmadik negyedévében a 15–64 éves népességre vetített 64,8 százalékos foglalkoztatási ráta mindössze 1,3 százalékponttal maradt el az uniós átlagtól, így Magyarország a tizenötödik helyen áll a 28 tagország sorrendjében. A 25–54 évesek foglalkoztatási rátája 2,9 százalékponttal meghaladta az uniós átlagot – tették hozzá. A foglalkoztatotti létszám növekedéséből a férfiak nagyobb súllyal részesültek, mint a nők.

A jelenleginél kedvezőbb munkanélküliségi adatokat az utóbbi közel három évtizedben csak a 2000-es évek első néhány évében mértek, viszont akkor az alacsony munkanélküliségi ráta a mostaninál érdemben alacsonyabb foglalkoztatási rátával párosult. A munkanélküliek száma tavaly minden negyedévben mérséklődött, a negyedik negyedévben 280,7 ezren minősültek a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet kritériumai szerint állásnélkülinek. Tavaly éves átlagban 6,8 százalékos munkanélküliségi rátával az ország újra a legjobb helyzetű tagországok egyharmadába került – közölte a távirati iroda. A potenciális munkaerő-tartalékként definiált kategóriába 2015-ben 535,4 ezren tartoztak, ebből 74,6 ezer fő volt alulfoglalkoztatott (nem teljes munkaidőben dolgozó, aki szeretett volna teljes munkaidős munkát), 144,5 ezren pedig akartak dolgozni, de nem tettek ennek érdekében lépéseket. A nyilvántartott álláskeresők 2015. évi átlagos létszáma 378 ezer fő volt, 10,5 százalékkal kevesebb az előző évinél.