Gazdaság

Érdekelt a piac a jogkövető magatartásban

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) legalább annyira érdekelt a tisztességes verseny feltételeit biztosító jogkövető magatartás kialakításában, mint a piaci szereplők – jelentette ki Juhász Miklós.

A GVH elnöke az első Magyar Versenyjogi Fórumon hangsúlyozta: a hivatal ennek megvalósítására, valamint a mindinkább ügyfélbarát működésért jogszabály-módosításokat is kezdeményezett. Folyamatosan felülvizsgálja tájékoztatóit, és lehetőségeihez mérten lépéseket tesz azért, hogy a versenyjogi szabályok minél szélesebb kör számára váljanak megismerhetővé, ami alapfeltétele e rendelkezések megfelelő alkalmazásának.

Hegymegi-Barakonyi Zoltán, a Magyar Versenyjogi Egyesület elnöke hangsúlyozta: legnagyobb kihívásnak a kis- és középvállalatok versenyjogi megfelelésének további javítását tartja. Külföldi példákon át bemutatta, hogy a kisebb méretű és kevesebb erőforrással rendelkező cégek megfelelésének biztosítására egyszerűbb, de a nagyobb versenytársaikéihoz hasonló hatékonyságú megfelelési programok kialakítására van szükség.