Gazdaság

Emelkedett a nyerstej átvételi ára

A hazai előállítású, 2,8 százalék zsírtartalmú zacskós friss és dobozos tartós tej feldolgozói értékesítési ára egyaránt négy százalékkal nőtt az adatok szerint

Az ENSZ előrejelzése szerint a globális tejtermelés 16,7 millió tonnával 829 millió tonnára nőhet az idén a tavalyi évihez viszonyítva – olvasható az Agrárgazdasági Kutatóintézet (AKI) legfrissebb jelentésében. Kiderült az is, hazánkban a nyerstej felvásárlása (átvétele) az előző havi mennyiségnél három százalékkal, a 2017. júliusinál két százalékkal volt magasabb.

tej 20180823
Nyugodtan legelhetnek a tehenek, a gazdák több tejet adtak el (Fotó: Ficsor Márton)

Magyarországon a nyerstej országos termelői átlagára 91,14 forint/kilogramm volt júliusban, ami annyit jelent, hogy a júniusi adatokhoz képest egy százalékkal emelkedett. Ugyanakkor egy százalékkal elmaradt az előző év azonos hónapjának átlagárától – olvasható az Agrárkutató Intézet friss jelentésében. Ebből kiderült, a nyerstej felvásárlása az előző havi mennyiségnél három százalékkal, a 2017. júliusinál két százalékkal volt magasabb. A nyerstej kiviteli ára 103,32 forint/kilogramm volt 2018 júliusában, ami az előző havinál nyolc százalékkal magasabb, míg az egy évvel korábbinál egy százalékkal alacsonyabb. A kiviteli ár mindemellett tizenhárom százalékkal haladta meg a termelői átlagárat. Az AKI adatai szerint a nyerstej kiszállítása 24 százalékkal csökkent 2018 júliusában az előző év azonos hónapjához viszonyítva, ezen belül a termelők és a kereskedők 38 százalékkal kevesebb, míg a feldolgozók 28 százalékkal több nyerstejet exportáltak.

A termelők és a kereskedők nyerstejkivitele 82 százalékkal volt magasabb a feldolgozókénál júliusban. Érdekesség, hogy a hazai előállítású adagolt vaj feldolgozói értékesítési ára 22 százalékkal, a tejfölé 13 százalékkal, a 2,8 százalék zsírtartalmú zacskós friss és dobozos tartós tejé egyaránt négy százalékkal, a 2,8 százalék zsírtartalmú dobozos friss tejé három százalékkal emelkedett. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a nyerstej felvásárlása az év első öt hónapjában 0,8 százalékkal, a teljes zsírtartalmú nyerstej kivitele 19,2 százalékkal csökkent, míg a fölözötté 13,9 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. Világviszonylatban a nyerstej termelői ára Új-Zélandon 9 százalékkal, az Egyesült Államokban 6 százalékkal, az Európai Unióban 3 százalékkal csökkent 2018 júniusában az egy évvel korábbihoz képest. Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének júliusi előrevetítése szerint a globális tejtermelés 16,7 millió tonnával 829 millió tonnára nőhet idén a tavalyi évihez viszonyítva. Előrejelzésük szerint elsősorban India, Kína, Törökország és Pakisztán tejtermelése emelkedhet.


Segítség a német termelőknek

Támogatási programot indít a német szövetségi kormány az utóbbi hónapok rendkívül meleg és csapadékszegény időjárása miatt csődveszélybe került mezőgazdasági termelők megmentésére. A kormányülésen hozott döntés szerint a tartományokkal együtt mintegy 340 millió eurót (110 milliárd forint) mozgósítanak – írta az MTI. Az országos léptékű válság miatt a tartományi kormányok mellett a szövetségi kormánynak is részt kell vennie a károk enyhítésében. A hőség és az aszály nagyjából tízezer gazdaságot taszított a csőd szélére. (PGI)