Gazdaság
Elölről kezdődik a Bunge-per
Újabb fordulatot vett az étolajáfa-lobbi
Az első fokon eljáró Fővárosi Törvényszék kétrendbeli befolyással üzérkedés miatt elmarasztalta az ügy vádlottját, aki a bíróság álláspontja szerint fölajánlotta, hogy kétmilliárd forintért eléri hivatalos személyeknél, hogy az étolaj áfája 27-ről 5 százalékra csökkenjen, valamint, hogy a cég versenytársának áfaigénylését visszatartsa az adóhatóság. A törvényszék a férfira két év, három évre felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki.
A Szegedi Ítélőtábla bírái megállapították, a törvényszék ítélete részben hiányos, iratellenes, a bíróság a tényekből helytelen következtetéseket vont le. A megismételt elsőfokú eljárásban a törvényszék másik tanácsának kell eljárnia, amelynek több tanút ismét meg kell hallgatnia.
A vádiratban szereplő ajánlattétel egy, az Iparművészeti Múzeumban 2014 májusában tartott rendez-vényen történt, amelyen egy amerikai étolajgyártó cégnek dolgozó lobbista vallomása szerint sikerdíj ellenében eléri a kormánynál az áfacsökkentést, valamint, hogy a Bunge versenytársának áfaigénylését az adóhatóság visszatartsa.