Gazdaság
„Ellenállóbb lett a magyar piac a nemzetközi hatásokkal szemben”
Barcza György szerint a Brexit sem okozna hosszú távú negatív tendenciát
Barcza György szerint a Brexit következtében a forint mozgásában nem kell hosszú távú negatív tendenciáktól tartani. Az ÁKK vezérigazgatója ezt azzal magyarázta, hogy Magyarországnak exporttöbblete van, tehát több deviza áramlik be az országba, mint amennyi elhagyja a magyar piacot, ez pedig segíti az árfolyam stabilitást.
A nemzetközi hatásoknál arra hívta fel a figyelmet, hogy a britek kilépése bizonytalanságot okozhat az Európai Unió (EU) jövőjét illetően, hiszen a Brexitet követően más országokban is felmerülhet az EU-ból való kilépés. Az EU sokkal gyengébbé válna Nagy-Britannia nélkül - tette hozzá.
Kérdésre válaszolva elmondta, hogy a Brexit hatással lehet az amerikai és az ázsiai pénzpiacokra is, ugyanis a nemzetközi piacok napjainkban már annyira integráltak, hogy 24 órás kereskedés folyik a nagyobb deviza párokban, a nagyobb pénzpiaci eszközökben, állampapírokban, részvényekben, és minden fontosabb információ perceken belül megjelenik az árakban, mert beárazzák a piaci szereplők.