Gazdaság

Elhalasztotta a bíróság az ítéletet a K&H és az MKB ügyében

A bankok szerint alkotmányellenes a devizahiteles jogszabály

Szeptember 9-re halasztotta az elsőfokú ítélet kihirdetését az MKB kontra magyar állam valamint a K&H Bank kontra magyar állam devizahiteles perekben a Fővárosi Törvényszék hétfőn. A törvényszék egyben elutasította a két bank indítványát, amely az eljárás felfüggesztésére és arra irányult, hogy forduljanak az Alkotmánybírósághoz , illetve az Európai Unió Bíróságához.Összesen 79 banki keresetét érkezett a bírásógra. 

Már szövegezik a következő devizahiteles törvényt az Igazságügyi Minisztériumban, amelyet várhatóan szeptemberben nyújtanak be a Parlament elé - olvasható a Magyar Nemzet hétfői számában. A jogszabály az ügyfelek és a bankok közötti elszámolást, pénzvisszatérítés részleteit határozza majd meg. A második devizatörvényben eljárási szabályok is helyet kapnak, így határidőket is megszabnak, valamint a vitás ügyek rendezésének módját is meghatározzák.

Hétfőn három hitelintézeti keresetet tárgyalt a Fővárosi Törvényszék; a K&H Bank, az MKB Bank és a Milton Hitelezési Zrt. a magyar állam ellen kezdeményezett pert. A perekben arról a kérdésről kell dönteni, hogy tisztességesek-e a pert indító pénzügyi intézmény egyoldalú szerződésmódosítást lehetővé tevő rendelkezései az általános szerződési feltételekben.

A bíróság hétfőn elutasította a Milton Hitelezési Zrt. keresetét, amelyben az egyoldalú kamatmódosítást lehetővé tevő szerződési feltételek tisztességtelenségével kapcsolatos  vélelem megdöntésére indított a társaság, a magyar állam ellen.

Szóbeli indoklásában a bíró kifejtette: a szerződések – főleg a hosszú távúak – egyoldalú módosítása kiköthető jogszerűen, de az érték-egyensúlynak az ilyen módosítás után is fenn kell maradnia. A bíró az államot képviselő ügyvédi iroda 2 millió 828 ezer forintos – a szerződése alapján számított és kért – munkadíját túlzottnak tartotta és azt 500 ezer forintban állapította meg.

K&H: alkotmányellenes a jogszabály

devizahiteles per K&H
A bank ügyvédje felvetette azt is, hogy nemcsak a szerződések érvénytelensége vagy érvényessége merülhet fel, hanem a részleges érvénytelenség is. 

79 keresetet nyújtottak be a bankok

A hétfői határidő lejártáig összesen 79 hitelintézeti kereset érkezett a Fővárosi Törvényszékre az egyoldalú banki szerződésmódosítás tisztességtelenségét vélelmező törvénnyel kapcsolatban - mondta el Póta Péter, a törvényszék szóvivője. 24 keresetlevelet idézés kibocsátása nélkül elutasítottak, melyek közül hatot a pénzügyi intézmények újra benyújtottak. A benyújtás végső határideje hétfőn a hivatali idő vége, vagyis 16.00 óra volt, eddig lehetett a bírósági gyűjtőládába bedobni, vagy délelőtt 11 óráig a kezelőirodában személyesen benyújtani a dokumentumokat. A legtöbb érintett a személyes átadást választotta, a gyűjtőládába csak két kereset érkezett, ezek közül egy az utolsó napon. 

Forrás: MTI, Magyar Nemzet