Gazdaság
Élénkülő kereskedelmi kapcsolatok
Rengeteg versenyképes termékünk van, a kínai kormány minél több magyar árut szeretne látni a jövőben az ottani piacon

Magyarország továbbra is a kínai–közép-európai együttműködés zászlóshajója, ebből a jövőben sem szeretne engedni – mondta a külgazdasági és külügyminiszter a magyar–kínai gazdasági vegyes bizottság ülését követően.
Szijjártó Péter hozzátette: a Kínai Népköztársaság Magyarország tizedik legfontosabb kereskedelmi partnerévé vált, tavaly a Kínába irányuló magyar export meghaladta az ötszázmilliárd forintot. A külkereskedelem komoly tényezője a mezőgazdaság és az élelmiszeripar, a közép-európai országok közül ma Magyarország rendelkezik a legtöbb termékcsoportra vonatkozó exportengedéllyel Kínába.
Két kínai autóipari beszállítóvállalat összesen harmincmillió euró beruházást hoz Magyarországra, hatszáz új munkahelyet teremtve. Egy kapacitásbővítésről és egy zöldmezős beruházásról van szó, mindkét beruházás a Nyugat-Dunántúlon valósul meg. A beruházás részleteit a következő hetekben jelentik be – ismertette a miniszter a távirati iroda tájékoztatása szerint.
A vegyes bizottsági ülésen megállapodtak a baromfihús és a tejtermékek exportjával kapcsolatos tárgyalások megkezdéséről. A magyar tejtermékek számára újabb piacokat kell keresni, hogy az ágazat fejlesztésének ütemét fenn lehessen tartani.
A Budapest–Belgrád vasútvonal felújításáról Szijjártó Péter elmondta: nemcsak Magyarország, Közép-Európa és a Nyugat-Balkán érdeke, hanem tökéletesen illeszkedik a kínai selyemút-koncepcióba is. A magyar kormány benyújtotta az Európai Bizottságnak a kivitelezésről szóló kormányközi megállapodást és a beszerzési mellékletet, amelyek kihirdetéséről a törvényjavaslatot a héten benyújtják a magyar parlamentnek. A kínai Eximbank küldöttsége április elején érkezik Magyarországra, amikor benyújtják a hitelfinanszírozási ajánlatot a nemzetgazdasági tárcának. A tervek szerint a beruházás 85 százalékát kínai hitelből finanszírozzák.
Tavaly több mint 125 ezer kínai turista érkezett Magyarországra, csaknem negyven százalékkal többen, mint egy évvel korábban. Ennek előzménye, hogy tavaly májustól van közvetlen légi összeköttetés a két főváros között, valamint gyorsultak a vízumkiadások is.
Az Eximbank megállapodást kötött a Kínai Fejlesztési Bankkal arról, hogy továbbra is finanszírozni fogja a Magyarországra irányuló kínai beruházásokat – mondta a miniszter.
Csung San kínai kereskedelmi miniszterhelyettes kiemelte: mindkét ország büszke lehet arra, hogy a kínai befektetések volumene Magyarországon tavaly meghaladta a hárommilliárd dollárt, ami a legnagyobb Kelet-Közép-Európában, csakúgy, mint a két ország közötti külkereskedelmi volumen. Kína Magyarországra mindig is mint az egyik legfontosabb európai stratégiai partnerére tekintett.
Hatalmas a potenciál a két ország közötti együttműködés terén. A miniszterhelyettes szerint fontos a meglévő külkereskedelmi és befektetési volumen bővítése. Magyarországnak rengeteg versenyképes terméke van, főleg a mezőgazdaságban és az innovatív termékek területén. A kínai kormány szeretne minél több magyar terméket látni a jövőben a kínai piacon – emelte ki Csung San.