Gazdaság

Eladja összes oroszországi benzinkútját a Lukoil

A vállalat a napokban keresi meg a potenciális érdeklődőket, külföldi befektetők is szóba jöhetnej

A Lukoil két éven belül megválik valamennyi oroszországi benzinkútjától - erről a végső döntést az év végéig hozza meg a cég.

Az ügylethez közel álló egyik forrás szerint a legnagyobb magánkézben lévő orosz olajvállalat benzinkút-hálózatának a megszerzésére már három ajánlat érkezett. A cég gondol a külföldi befektetőkre is, a potenciális beruházókat a napokban keresi meg, hogy felmérje: van-e érdeklődés.

A TASZSZ által idézett forrás szerint a Lukoil azért válik meg benzinkútjaitól, mert azok rendkívül alacsony nyereséggel működnek. Annak pedig szinte semmi esélyét nem látja a vállalat, hogy az állam engedélyezné a benzin árának az emelését, az ugyanis szociális elégedetlenséget váltana ki - tette hozzá.

A Lukoil a kúthálózat eladásának több formáját vizsgálta, végül úgy döntött, hogy az egészet egyszerre értékesíti, de az év végéig vár a hivatalos bejelentéssel, addig szondázza a piacot.A Lukoilnak a legutóbbi adatok szerint összesen 5556 benzinkútja van Oroszországban és a világ több országában, ebből 2544 Oroszországban található.