Gazdaság

Együttműködik az agrárkamara a kormánnyal

Együttműködési megállapodást írt alá tegnap Pintér Sándor belügyminiszter és Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke.

A felek megerősítették vállalásukat a közfoglalkoztatás és a vízügy területén – olvasható a Belügyminisztérium közleményében. A közfoglalkoztatási szakterületen az együttműködés célja a mezőgazdasági START mintaprogramokban részt vevő önkormányzatok és a mintaprogramok eredményeként megalakuló vagy már megalakult szociális szövetkezetek fejlődésének előmozdítása, szakmai megerősítése, kooperációjuk fokozása. Az együttműködés bázisát képezi a kölcsönös tájékoztatás és információcsere, hiszen a képzés és a mezőgazdasági idénymunka lehetőségek feltárása nagymértékben elősegítheti a piaci értékteremtő munkahelyek létrejöttét, az elsődleges munkaerőpiacon történő elhelyezkedést, a kistelepülésen élők, az alacsony végzettségűek számára is.

Szakmai együttműködési megállapodást írt alá a Duális Képzési Tanács (DKT) a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával, valamint az agrárkamarával tegnap. Rudnay János, a felsőfokú duális képzéssel foglalkozó DKT elnöke elmondta: a tanács elkötelezett a minőség mellett, a képzésben részt vevő vállalatoknak általános és szakmai követelményrendszernek kell megfelelniük, amelyet rendszeresen ellenőriznek. Palkovics László felsőoktatásért felelős államtitkár kiemelte: azt szeretnék elérni, hogy 2020-ra az elérhető képzési területeken a hallgatók nyolc százaléka a duális képzést válassza.