Gazdaság

Együttműködést kötött a BÉT és a MGYOSZ

A két szervezet vállalatfejlesztéssel kapcsolatos tevékenységei számos téren összekapcsolódnak

Együttműködést kötött a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségével (MGYOSZ) a vállalatok tőkepiaci és pénzügyi ismereteinek fejlesztése érdekében.

Az együttműködési megállapodás értelmében a két szervezet vállalatfejlesztéssel kapcsolatos tevékenységei számos téren összekapcsolódnak, a BÉT az egyedi ügyféltalálkozókon túl az MGYOSZ rendezvényein és kiadványaiban is népszerűsíti a tőzsdére lépés előnyeit, a tőzsde stratégiai üzeneteit, valamint vállalatvezetőknek szóló programját.

A közlemény idézi Futó Pétert, az MGYOSZ elnökét, aki kiemelte, hogy az érdekképviselet a tőkepiac fejlődéséhez is hozzá tud járulni. Hozzátette, hogy a gazdasági növekedés motorját a magyar tulajdonú vállalkozások jelentik, közülük pedig akár kétszáz cég is alkalmas lehet a tőzsdei megjelenésre. 

Végh Richárd, a BÉT elnök-vezérigazgatója kijelentette: stratégiájuk szerint több cégnek kellene jelen lennie a tőzsdén, a munkaadói érdekképviselettel kötött együttműködés pedig segíthet abban, hogy hatékonyabban érjék el őket. Hozzátette, hogy a tőkepiaci és finanszírozási ismeretek bővítésével a közepes méretű, növekedésorientált cégek számára a tőzsdei forrásbevonás valós megoldássá válhat - áll a közleményben.