Gazdaság
Együttműködésre lép a kereskedelmi bank a gépforgalmazókkal
Pályaorientációs kampány az agrárszakmákért

A magyar mezőgazdaság előtt óriási lehetőség áll, és jelentősek azok az együttműködések, amelyek biztosítják az ágazat fejlődését. Az MKB számára fontos a magyar agrárium jövője, hogy a vidéken élő fiatal generáció helyben legyen képes megtalálni a kiszámítható jövőjét – hangsúlyozta az MKB vezérigazgatója.
Számtalan fórumon elhangzott, mennyire érezhető a mezőgazdaságban a szakemberhiány. Emiatt jött létre több évvel ezelőtt a MEGFOSZ programja is – mondta Harsányi Zsolt. Hozzátette: a kampány célja, hogy növelje a mezőgépész szakma elismertségét. A programmal javíthatják az ágazat versenyképességét és biztosítani tudják a szakemberellátást. A „Legyél Te is mezőgépész!” program keretében a két fél a közeljövőben több közös marketing- és reklámkampányt indít, rendezvényeket szervez és társadalmi szerepvállalásaikat is összehangolják – hangzott el az eseményre szervezett sajtótájékoztatón.
Módosul az agrárkamarai törvény
Az Országgyűlés mezőgazdasági bizottsága tárgysorozatba vette az agrárkamarai törvény módosításáról szóló törvényjavaslatot. Ennek hátterében az áll, hogy a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamaráról szóló törvény módosítására Jakab István és Győrffy Balázs fideszes honatyák tettek indítványt. Jakab elmondta: azért nyújtották be az indítványt, mert a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) informatikai rendszere alkalmassá vált arra, hogy a különböző közhiteles adatbázisokból a kamarai tagokra vonatkozó adatokat vegyen át. Így teljes körűvé válhat a NAK tagi nyilvántartása. Feldman Zsolt, az FM agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára arról beszélt: 2015-ben az agrárgazdaság helyzetét alapvetően befolyásolták a kedvezőtlen időjárási körülmények.