Gazdaság
Együttműködés a kölcsönös előnyök megismertetéséért
A legtöbb megyeszékhelyen és a nagyobb településeken a takarékszövetkezetek irodáiban is lehet majd csatlakozni
Két hónapos tájékoztató kampányt indítottunk a közérdekű nyugdíjas-szövetkezetek népszerűsítésére, megismertetésére, az első rendezvény jövő hét csütörtökön lesz, ahol munkavállalók és munkáltatók is találkozhatnak egymással – mondta lapunknak Turi Dénes, a Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezetek Országos Érdekképviseleti Szövetségének elnöke. Turi Dénes az eddig eltelt idő visszajelzései alapján szintén úgy látja, egyre népszerűbb ez a foglalkoztatási forma, a jövő héten induló kampány pedig huszonhárom helyszínen nyújt majd lehetőséget arra, hogy mindkét oldal megismerhesse a szövetkezeti rendszerben rejlő kölcsönös előnyöket. Megtudtuk azt is, hogy a takarékszövetkezetek és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége is segíti ezt a fajta továbbfoglalkoztatást. Mindezt oly módon, hogy az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) szervezésében megalakult Takarékos Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezethez a pénzintézeti fiókokban kialakított-kialakítandó irodákban is lehet csatlakozni, és a VOSZ-fiókokban is lehet regisztrálni.
Ahogyan írtuk, nyugdíjas-szövetkezetek megalakulását a szövetkezeti törvény június 23-i módosítása teszi lehetővé, az első szövetkezeteket július legelső napjával lehetett megalapítani-bejegyeztetni. Utóbbi egy újabb törvénymódosítást követően ma már illetékmentes, előbbihez pedig legalább tíz tag szükséges. Tagokban pedig nincs hiány, az első szövetkezetek az ország keleti régióiban alakultak meg, tavaly év végéig – a bejegyzés alatt állókat nem számolva – országszerte hetvenhatot tartottak nyilván. Alapító csak természetes személy, tag pedig az lehet, aki elérte az öregségi nyugdíjkorhatárt, nők esetében az is, aki a negyven év jogosultsági idejének figyelembevételével megállapított nyugdíjban részesül. A szövetkezeti foglalkoztatás sajátja, hogy a megszerzett jövedelmet csupán a tizenöt százalékos személyi jövedelemadó terheli, a munkavállaló emellett a nyugdíját is teljes egészében megtarthatja. Az egyszerűbb és áttekinthető, biztonságos foglalkoztatási forma a munkáltatónak és a dolgozni vágyónak egyaránt előnyös.
Európai mintát követünk
Az utóbbi két évtizedben a népesség öregedésével Európában folyamatosan emelkedik az idősek foglalkoztatottságának aránya. Ahogyan írtuk, itthon a nyugdíjasok foglalkoztatása iránt folyamatos a társadalmi és a piaci igény. Ennek oka volt az is, hogy a hazai idősebb korosztály foglalkoztatottsága elmarad az európai és az uniós átlagtól. A kormány célja, hogy az inaktívak számára lehetőséget biztosítson, a szövetkezeti rendszeren keresztül pedig százezrek találhassanak vissza a munka világába. A foglalkoztatási forma népszerűségét jelzi, hogy az adóhatóság tavaly körülbelül száz működő iskolaszövetkezetet tartott nyilván, a 2017 végéig megalakult nyugdíjas-szövetkezetek száma pedig ennek a háromnegyede.