Gazdaság

Egyre nagyobb a káosz az autóiparban

A botrány végére a Volkswagen már nem lesz ugyanaz a vállalat, sok minden megváltozik majd – ügyészségen az Audi-akták is

Tovább gyűrűzik a Volkswagen hamisítási botránya: a csoporthoz tartozó Audi ellen is ügyészségi előzetes eljárás indult. Újabb országok tiltakoznak, a német pénzügyminiszter pedig jelentős átalakításokról beszélt a Volkswagennél.

auto
A német pénzügyminiszter szerint jelentős átalakítások kezdődtek a Volkswagennél (Fotó: Reuters/Fabian Bimmer)

A kormány első számú szempontja, hogy ne szűnjenek meg munkahelyek – közölte egy tegnapi rendezvényen Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a VW-botránnyal kapcsolatban. A miniszter szerint Magyarországnak törekednie kell arra is, hogy csökkentse azt az egyoldalú függést, ami a járműgyártás terén kialakult. A járműgyártás a magyar ipari termelés több mint huszonkét százalékát adja, ebben döntő szerepet képviselnek a németek. Ezek a cégek a beszállítókkal együtt mintegy százezer embernek biztosítanak munkát – tette hozzá Varga Mihály. A miniszter szerint nem lenne bölcs dolog, ha a magyar kormány elsietett lépéseket tenne. Kikérik a Nemzetgazdasági Minisztériumtól és a győri önkormányzattól a hazai zöldszervezetek az Audival, illetve a Volkswagennel kötött szerződéseit, és az egyedi adóelengedési vagy adókönnyítési rendelkezéseket is. A szervezetek az Audinak az egyes években pénzátutalások, adózási intézkedések, infrastrukturális és egyéb fejlesztések formájában nyújtott támogatások értékének nyilvánosságra hozatalát is kezdeményezik. A Magyar Hírlap ezzel kapcsolatban megkereste az Audi Hungária Kft.-t, ám lapzártánkig nem érkezett válasz.

Ami a nemzetközi helyzetet illeti, az ingolstadti ügyészség előzetes eljárást indított a Volkswagen-csoporthoz tartozó Audi ellen a károsanyag-kibocsátási ügy miatt. Vizsgálják a rendelkezésükre álló tényeket, hogy eldöntsék, indítanak-e hivatalos vizsgálatot az autógyár ellen. A károsanyag-kibocsátási botrányban 2,1 millió Audi érintett. A német pénzügyminiszter a Volkswagennél jelentős átalakításokról beszélt. Ennek a kezdeti lépései már láthatók – mondta egy interjúban a távirati iroda tájékoztatása szerint Wolfgang Schäuble. Hozzátette: a botrány végén a Volkswagen már nem lesz ugyanaz a vállalat, sok minden megváltozik.

A spanyol kormány visszakéri a VW-csoporttól azt az autónként ezer eurós (313 ezer forint) összeget, amellyel az alacsony károsanyag-kibocsátású járművek vásárlását támogatta – jelentette be a spanyol ipari miniszter. Az ország így ösztönözte az autóeladásokat, amelyek jelentősen csökkentek a gazdasági válság hatására. A program lényege, hogy aki használt autóját környezetbarát gépkocsira cserélte, az kétezer eurós (626 ezer forint) támogatást kapott a vásárláshoz. Franciaországban és Nagy Britanniában közel egy-egy millió olyan dízelmotoros gépjárművet adtak el az elmúlt években, amelyek a feltehetően csalásra lehetőséget adó szoftverrel üzemelő motorral rendelkeznek.

Szakértők szerint szoftvercserére és valószínűleg mechanikai beavatkozásra is szükség lesz a botrányban érintett modellekkel megegyező mintegy 11 millió motornál, ami feltehetőleg a teljesítmény és az üzemanyag-felhasználás hatékonyságának rovására megy majd. A Porsche AG felügyelőbizottsága Oliver Blume termelési igazgatót emelte a Volkswagen élére a múlt héten átigazoló Matthias Müller távozásával megüresedett vezérigazgatói posztra.


Mivel kötődünk a német gazdasághoz, minket is érintene az ottani visszaesés
2 perces interjú: Szíjártó Zsolt Nyugat–Pannon Járműipari és Mechatronikai Központ, ügyvezető igazgató

– Milyen hatással járhat a Volkswagen-ügy a hazai autóiparra?

– Jelenleg a várható hatásokat mérik fel a járműipari cégek. Valószínűleg rövid távon közvetve, azonnali negatív hatások nem várhatók. Közép- vagy hosszabb távon pedig úgy lehet elkerülni a kedvezőtlen hatásokat, hogy más piacokról kell kompenzálni termelésük vagy értékesítésük esetleges kiesését az érintett vállalatoknak. Erre egyébként megvan a reális esély, hiszen a Volkswagen-csoporthoz tartozó társaságok a legjobb technológiát alkalmazzák, legyen szó termelésről vagy értékesítésről.

– Visszaeshet-e a magyar gazdaság teljesítménye?

– Nagy kérdés, hogy Németország „zászlóshajó” cége, a Volkswagen-csoport milyen hatással lesz a német gazdaságra. Mivel a magyar gazdaság ezer szállal kötődik Németországhoz, ha az ottani teljesítmény csökken a következő időszakban, elkerülhetetlen a negatív „visszajelzés” nemzetgazdaságunk egészére is. Valószínű tehát, hogy mérsékeltebb lesz a magyar gazdasági növekedés üteme: akár egy százalékkal is csökkenhet éves alapon a bruttó hazai termék.

– Hogy lehet, az említett „kieső űrt” betölteni?

– Az európai uniós források lehető leggyorsabb lehívásával. A magyarországi gazdasági szereplők részére minél gyorsabban elérhetővé kell tenni a pályázati kiírásokat, hogy a hazai fejlesztések révén kompenzálhatók legyenek a a botrányból fakadó kellemetlen hatások.

– Mi a tanulsága a Volkswagen-ügynek?

– A globális játékban a magyar nemzetgazdaságnak kellően stressztűrőnek kell lennie, hogy az ilyen kilengéseknek ellen tudjon állni. Miután a fejlődést alapvetően a járműipari és az európai uniós források határozzák meg, nagyon nagy szükség volna egy „harmadik lábra” is.