Gazdaság

Egyre vonzóbb az asztalosipar

Az itthon gyártott kárpitos bútorok jelentős része exportra készül

Keresleti piac jellemzi most a bútoripart, ahol a nagyáruházi sorozatgyártott bútorok között nem találni már teljes egészében hazai terméket. A bútorszövetség rész-, illetve átképzésekkel is segítené a faipari szakmák népszerűsítését, elsajátítását.

asztalosipar 20180903
A hazai asztalosok döntő hányada kisvállalkozó (Fotó: Katona László)

A bútorgyártásban két nagy ágat különböztetünk meg, ezek közül egyik az adott méretre készülő projektbútorok gyártása, másik pedig a sorozatgyártás – mondta lapunknak Cselényi Krisztina, a Magyar Bútor-és Faipari Szövetség főtitkára. Utóbbi kapcsán elmondta, a hetvenes években kiterjesztett bútorgyártás volt hazánkban, önálló tervezőirodákkal, hasonlóan működnek a nagyáruházak is, ma már azonban ezeken a helyeken nem találkozhatunk teljesen hazai gyártású bútorokkal, ugyanakkor ezekben a nagyáruházakban jelen vannak saját kárpitosipari termékekkel a hazai gyártók is. A bútoripar másik nagy ága az egyedi méretre készülő projektbútoroké, ilyenekkel találkozhatunk például iskolákban, kórházakban, szállodákban. A hazai asztalosok döntő hányada kisvállalkozó, és ezeknek a bútoroknak a gyártásával foglalkozik, a hazai gyártás négyötödét ezek az egyedi megrendelések teszik ki – magyarázta a főtitkár.

Hozzátette, ide sorolhatók még az úgynevezett designbútorok is, amelyek jellemzője, hogy egyedi tervek és igények szerint, kevés darabszámban, szűk réteg számára készülnek. Jobbára külön szaküzletben találkozhatunk velük. A jelenlegi építési lázban keresleti piac jellemzi a bútorgyártást is. A csok felvételénél előnyt jelent, ha már megvan a konyhabútor, ezért a hitelfelvevőknek érdekük is megcsináltatni. Családi házak esetében pedig jobbára az egyedi méretű bútorokra van szükség. Ezek legyártásához azonban nincs elegendő szakember – magyarázta Cselényi Krisztina.

Elmondta azt is, hogy az itthon gyártott kárpitos bútorok jelentős része exportra készül, Nyugat- Európába, főleg a német piacokra. A szakemberhiány kapcsán arról beszélt, a Magyar Bútor-és Faipari Szövetség törekszik arra, hogy az asztalosipari szakmákat – például kárpitos, restaurátor, designer, ács – megismertesse, megszerettesse az érdeklődőkkel, középiskolaválasztás előtt álló diákoktól kezdve a felnőttekig, akik bármikor szakmát válthatnak.

Workshopokon, gyár-és iskolalátogatásokkal igyekeznek felkelteni az érdeklődést. A szövetség learniture programja, amely során a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarával, valamint más iparkamarákkal működnek együtt, pedig kifejezetten az átképzést szolgálja.

Kifejtette, hogy ezek fókuszáló részképzések, amelyekkel felnőttként is lehet csatlakozni a faipar világába, de a már korábban megszerzett tudás frissítésére, aktualizálására is alkalmasak. A főtitkár hozzátette, hogy asztalosként nem csak belföldön lehet elhelyezkedni. Akár úgy is, ha az illetőnek még nincs nyelvtudása.

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom