Gazdaság

Egyre többen jönnek Ázsiából

Az idén tovább nőhetnek a turisztikai bevételek

A turisztikai szálláshelyeken tavaly, a várakozásokat meghaladó, 10,4 százalékos bevételnövekedés után idén szerényebb bővülést vár a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) turizmusért felelős helyettes államtitkára.

szatmary
Négymillió turistára várva. Ruszinkó Ádám és Szatmáry Kristóf (Fotó: Hegedüs Róbert)

Ruszinkó Ádám tegnap az ágazat 2015-ös eredményeiről elmondta: tavaly 10,3 millió vendég 25,77 millió vendégéjszakát töltött el Magyarországon, a szálláshelyek árbevétele összesen 368 milliárd forintot tett ki, 2010-2015 között 39 százalékkal bővült a vendégek száma, a vendégéjszakáké pedig közel 32 százalékkal.
Ruszinkó kiemelte: a turizmus GDP-hez való hozzájárulása évről évre emelkedik. Tavaly az ágazat bevételei 10,4 százalékkal gyarapodtak, ami a bruttó hazai termék bővülési átlagának a 3,6-szorosa.

Ugyanakkor nőnek is a kockázatok. A helyettes államtitkár ezek között említette a nemzetközi migránshelyzetet, jóllehet, a terrorcselekményekkel érintett országokból csökkent a látogatószám. Magyarország szerencsés helyzetben van, a világ számos pontjáról érkeznek hozzánk turisták, így nem függünk egyetlen nagyobb országtól sem.

Szatmáry Kristóf, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) elnöke kiemelte: a turisták kétharmada Budapestre érkezik amikor Magyarországra látogat. A fővárosba 2015-ben közel négymillióan jöttek, rekordnak számítana, ha idén a számuk meghaladná a négymilliót. Az Ázsiából érkező látogatók száma tavaly megközelítőleg 25 százalékkal nőtt, ezen belül Indiából 73, míg Kínából 43 százalékkal jöttek többen.


Népszerűek a fürdők

A magyarországi fürdők látogatottsága az előzetes statisztikai adatok szerint 2015-ben meghaladta a negyvenmilliót, ami hét-nyolc százalékos bővülés az előző évhez képest. A budapesti repülőtéren az elmúlt esztendőben minden eddigi utasforgalmi rekord megdőlt: a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér termináljain a szóban forgó időszakban összesen 10,3 millió utas fordult meg, ami 12,5 százalékos növekedés.