Gazdaság
Egyre növekszik a földgáz szerepe a hazai fűtésben
A tavalyelőtti felhasználást nagyban meghatározta a hideg téli időjárás, a legzordabb napok csúcsfogyasztása tizenegy százalékkal haladta meg a 2015. évit

A belföldi földgázfelhasználás 2016-ban 9594 millió köbméter volt – közölte lapunkkal a MEKH. Ebből az egyetemes szolgáltatás keretében ellátott fogyasztók és a szabadpiaci felhasználók 8545 millió köbméter földgázt használtak. Az egyetemes szolgáltatásban ellátott fogyasztók felhasználása 2015-höz képest 9,4 százalékkal, míg a szabadpiaci felhasználóké 3,6 százalékkal növekedett. A 2016-os éves gázfogyasztásunk 687 millió köbméterrel volt magasabb a 2015-ösnél.
A MEKH által közölt adatokból kitűnik az is, hogy a 2013-as adatokhoz viszonyítva 2015-ben, valamint a tavalyelőttihez képest tavaly is hasonló mértékben nőtt a lakossági gázfogyasztás, egyedül a 2014-es év mutatott visszaesést nem lakossági téren is.
A legmagasabb napi gázfogyasztás 2016-ban 62,3 millió köbméter volt, –7,9°C-os napi középhőmérséklet mellett, vagyis a 2015-ös csúcsnapi fogyasztáshoz képest közel hétmillió köbméterrel, tizenegy százalékkal növekedett. A felhasználók ellátása 2016-ban a kiemelt téli időszakban is zavartalan volt – közölték.
A földgázforrások egyötödét továbbra is a hazai termelés biztosította, míg négyötödét importból fedezzük. Magyarország bőséges földgáztároló-kapacitással rendelkezik, a felhalmozott készlet pedig akár két fűtési szezonra is elegendő lenne. 2016-ban a hazai földgáztermelés 60 PJ, azaz Petajoule, míg a földgázimport 303 PJ volt, így a földgázforrások összesen 363 PJ-t tettek ki.
A MEKH közléséből kiderül még az is, hogy Magyarország egy főre jutó bruttó földgázfelhasználása az Európai Unió tagállamainak átlaga alatt van, Szlovákia és Ausztria között helyezkedik el. Az egy főre eső legmagasabb bruttó földgázfogyasztás 2012 és 2015 között egyaránt a Benelux államokban, fogyasztási nagyság szerint Belgiumban, Luxemburgban és Hollandiában volt a legmagasabb. A következő évek fogyasztását az új, korszerűbb, egyben takarékosabb és a környezetet is kevésbé terhelő technológiák terjedése is meghatározza, ám a földgáz szerepe továbbra sem csökken majd.