Gazdaság

Egyeztetnének a közszolgálati szakszervezetek

Kerekasztal létrehozását kezdeményezik

Egy társadalmi érdekegyeztető kerekasztal létrehozását tartják indokoltnak az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács (OKÉT) munkavállalói oldalának szakszervezetei; ezt az érdekképviseletek közölték vasárnap este.

A közlemény felidézi, hogy a közszolgálati szakszervezetek vezetői december 9-én, kedden "kénytelenek voltak felállni" a kormánnyal (az OKÉT keretében) folytatott bértárgyalásoktól, mert a kormány (amely a közszolgálati szakszervezetek esetében a munkáltató is) "nemet mondott a közszolgálati keresetek jövő évi emelésére". 
Az OKÉT munkavállalói oldalának szakszervezetei pénteken ismét tanácskoztak a helyzetről, és ezután azt javasolták, hogy ismét kezdjen működni a Közszolgálati Demonstrációs és Sztrájk Bizottság (KÖZDEMOSZ) mint létező és a kormányzat által is elismert jogintézmény. Emellett az OKÉT kezdeményezi egy társadalmi érdekegyeztető kerekasztal létrehozását is - közölték a szakszervezetek. 
Az érdekvédők tárgyaltak a vasárnapra és keddre meghirdetett tüntetésekről is. Erről a közleményben azt írták, hogy "az indokolt és jogszerű civil politikai törekvések jelentős része azonos a szakszervezeti célokkal, de vannak, amelyek eltérnek az érdekképviseleti céloktól és munkaformáktól". Hozzátették: az OKÉT munkavállalói oldalát alkotó szakszervezetek "a jog szabta keretek között és intézményes formában folytatják a közszféra dolgozóinak érdekvédelmét", "hatalmi-politikai és pártpolitikai mozzanatok nélkül, és adott esetben a civil szervezetek kiemelkedő támogatásával".