Gazdaság

Eddig félezren kérelmeztek csődvédelmet

A családi csődvédelem lehetőségét eddig több mint félezren kérelmezték, ami kevesebb a vártnál, de a következő időszakban várhatóan ez a szám növekszik – hangzott el a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) tegnapi tájékoztatóján.

A családi csődvédelemről szóló jogszabály jó törvény, amely úgy nyújt segítséget sok csődbe jutott családnak, hogy eközben megőrzi a jogbiztonságot. Ugyanakkor a három szereplő – az állam, a hitelintézetek és az adósok – mindegyikének hozzá kell járulnia a törvény sikeréhez – mondta Harrach Péter, a kisebbik kormánypárt frakcióvezetője. Úgy fogalmazott: az a cél, hogy az adós fizetőképességét helyreállítsák. Mindehhez némi életformaváltásra is szükség van – jegyezte meg a frakcióvezető. Szavai szerint eddig mintegy félezren igyekeztek igénybe venni a családi csődvédelem lehetőségét. Ugyanakkor október 15-én újból elindulnak a végrehajtások, ami szerinte arra készteti az adósok egy jelentős részét, hogy valamilyen segítséget igénybe vegyenek – írta a távirati iroda. Ennek egyike lehet a családi csődvédelem, a másik pedig a Nemzeti Eszközkezelő. Utóbbi hozzájárul, hogy azok is az otthonukban maradhassanak, akik abban a tulajdonjogot elvesztik. Szekér Judit miniszteri biztos felidézte: a magánszemélyek adósságrendezéséről szóló törvény szeptember 1-jén lépett hatályba, s egy tucat kormány- és fél tucat tárcarendeletet alkottak meg. Mostanra felállt a szervezetrendszer, a központi csődvédelmi szolgálat és a fővárosi, megyei kormányhivatalok szervezeti egységében működő területi családi csődvédelmi szolgálatok, s Csodvedelem.gov.hu címen honlap is indult. Itt megtalálhatók közérthető formában a jogszabályi feltételek és a letölthető űrlap is.

Emlékeztetett: a határidő a devizahitelesek számára október 30-án lejár. A vártnál most még kevesebb a jelentkező, ennek oka a bonyolult bejelentkezés lehet, de ahhoz, hogy reálisan felmérhető legyen a jogosultság, részletesen fel kell tárni a személyi, családi és a vagyoni viszonyokat – fejtette ki. Jelezte: a kormány a bejelentkezési határidő meghosszabbításán gondolkodik. A törlesztési támogatásról kormányrendelet jelent meg, havi 25 ezer forint erejéig az állam támogatást ad.