Gazdaság
Duális szakképző központ épül Zalaegerszegen
Gecse Péter (Fidesz-KDNP) kifejtette: a vállalkozók és szakképző intézmények, valamint a munkaerőpiac igényét hangolják össze az önkormányzat elvárásaival, és a várhatóan már szeptembertől induló duális szakképzési központ szorosan ráépül a duális felsőoktatási képzésre is.
A város biztosít egy üzemcsarnokot, a részt vevő vállalkozások a gépeket, eszközöket adják, és miután a piacról szerzett megrendelésekkel kívánják ellátni az új társaságot, annak egy idő után önfenntartónak kell lennie – fejtette ki. Vadvári Tibor alpolgármester ezt azzal egészítette ki, hogy a Zalaegerszegi Duális Képzőközpont Kft.-nek 16,3 százalékban tulajdonosa az önkormányzat, a további hányadon kilenc vállalkozás osztozik. Hozzátette: a szakképző központ elsősorban olyan tanulóknak biztosít majd gyakorlati képzőhelyet, akik tanulmányuk idejére nem tudtak még helyet találni más cégeknél. Szeptembertől a tervek szerint a kilencedik osztályosok már ebben a központban tanulhatják az ipari forgácsoló vagy a hegesztő szakmákat. A város önkormányzata az egykori nyomdaépületben alakítja ki a képzőhely központját, majd a későbbiekben – a Modern városok program keretéből ipari csarnokok építésére szánt másfél milliárd forintos összegből – új üzemcsarnokot építenének.